Szép Ernő: Évek seregszemléje • Bródy László versei

Teljes szövegű keresés

Szép Ernő: Évek seregszemléje
Bródy László versei
Nemcsak hogy verset nem írok régen, de azt is kerülöm, nem tudom mióta, hogy versről írjak. Jaj, annyi elnémulnivalóm, annyi nemírnivalóm van. Ó, de jó annak, akinek a szíve felenged, cseppenni kezd róla ütemesen a jég. De jót is teszen avval a véletlen kevés valakivel, aki lehajtja a vers fölé homlokát és magamagával is micsoda jót teszen. Az éjszaka másfél órát ültem a Bródy László verseskönyve felett. Egy kis elkántált világtörténet ez a 121 oldal. Ez a mi poétánk először is keménygallérú fiú volt, mert 14 előtt keménygallérban jártunk. Azután dupla keménygallér volt a nyakán: világháborús tiszt lett. Azután meg a trianoni sorsot nyelte. Tavaly nyáron pedig csákánnyal szolgálta a hazát, a munkásszázadban. Szerelemnek, élet-halál örök vonaglásának muzsikus sóhajai lengedeznek a háború, kenyérküzdelem, csákányozás énekmondásai közt.
Egy árva kicsi strófát, szabad?
Halk falevél, őszi posta,
Ki küldötte? és ki hozta?
Nincsen rajta semmi írás
Mégis fojtogat a sírás.
Avval dícsérem csak Bródy Lászlót, hogy megfájdította a szívemet. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem