Kardos László: Zivatar • Hollós Korvin Lajos novellái
Kardos László: Zivatar •
Hollós Korvin Lajos novellái
Hollós Korvin Lajos novellái
Ez a könyv jobbára olyan történetekből áll, amelyeknek mozgatói osztály- vagy fajproblémák. Még pedig nem a kollektív faj vagy osztály átfogó kérdései, hanem a kornak e durva malomkövei közt őrlődő egyes ember kínjai. A legjelentősebb darabok – A Textofilgyár, A sztrájk, Zivatar – még szorosabban megvonható körben mozognak: hőseik tanult emberek, akik azonban, osztályukból alábukva vagy menekülve, proletár-sorba jutottak, munkásmozgalmakba sodródtak. Ilyen figurák nem ritkák az utolsó két évtized irodalmában, de Hollós Korvin Lajos középeurópai életünknek egy újabb szakaszában nyúlt a témához és új szemet is nyitott rá. Számára már kifakult vagy éppen semmibe foszlott az az »intellektuális« ábránd, amely húsz-huszonöt évvel ezelőtt ejtette meg műveltebb és fogékonyabb fiataljainkat, – ködében a gyári dolgozókat öntudatos, elszánt, némán és tragikusan menetelő, egy- és újlelkű, komorszép tömegnek láttuk, amely az emberibb jövőt hordozza nehéz izmaiban. Hollós Korvin már nem lát ily regényesen. Az ő proletárjai ép oly esendő, marakodó, gyáva és ingerült emberek, amilyeneknek például a kispolgárokat festegette a naturalista regényírás. Itt-ott mintha a csalódott intellektuel rúgna vissza a munkásság felé ezekben az éles, illuziótlan rajzokban… Az írói bátorság nagyon sokirányú és sokfajta lehet, egyik változata az a mód is, ahogy e novellák írója a gyári robotosok és a közéjük hullott, melléjük szegődött úrféle kényes és álarcos kapcsolatait feszegeti. Ilyen hangsúllyal és ilyen csupaszon tudtommal még nem igen mutatták meg ezt a kapcsolatot. És az írónak nemcsak osztálygőgök, osztálygyanúk és osztálybabonák számára van szeme és mersze, – a fajok határpöreiről is tud újat, érdekeset mondani. Egyik novellájában azt az idegekben alvó, titkos iszonyt éri »tetten«, amely a magyar földről Párizsba emigrált zsidó férfit lepi meg, amikor néger kedvesét öleli. Ez a leány a Sorbonne doktora, a férfi meg éppen az emigrációban éli meg csontig-velőig a faji előítéletek igaztalanságát, – és mégis…
A novellák egyébként egy önmagán már túlmutató naturalizmus jegyében íródtak. A szürke vagy rút apróságok lelkiismeretes lejegyzése, a méltó és méltatlan részletek egyként pontos rajza, mindenféle eufémizálás szándékos kerülése, lelki törések, belső foltok passziózó kidolgozása, – mindez a letűnt, de némely eredményeiben halhatatlan iskola nyomait mutatja. De Hollós Korvin ezen felül is ad valamit. Csaknem minden novellája fölött ott lebeg egy aprócska fénypont, amely magasabbra mutat az ábrázolt életdarab szintjénél s egy pillanatra az egész naturát fölemeli, átszellemíti. Átfutó álmok, látomások, tünékeny irreális mozzanatok teszik egyszer-egyszer lebegővé a novellák nehéz, valóságízű anyagát. Talán ettől van, hogy az egész kötet némikép lírai jellemű s egy-egy pontján – nem a jellemzőbbeken – a Gelléri Andor Endre novelláit is eszünkbe juttatja.
Az író szereti a mennél plasztikusabb, mennél drámaibb, megjelenítőbb szavakat, képeket. Mondatain a kifejezés mohósága érzik, az expresszív fordulatok fiatalos kedvtelése, bizonyos szókultusz. Ebben sok érték van. De abban is lesz, ha stílusa idővel meghiggad és veszít valamicskét harsány, bő színeiből.
