Erdélyi József: A kisszék
a kis fiut. Elhúzták a delet,
unta magát és átment a szomszédba,
a szomszédékhez, átment a gyerek.
hörbölte már a meggylevest, a jót,
mit nagykanállal mert a tányérokba
a szomszédasszony és gyorsan fogyott.
a kisszéken epedve üldögélt.
Várt a végére, hogy a maradékból
jut neki is majd s meglessz az ebéd.
Várt a kis szomszéd illedelmesen
és nézte, nézte szívszorongva, hogy fogy
a nagy tál étel veszedelmesen.
jóllakik tőle!… De az sem jutott,
ő meg nem kért. Úgy szégyellte magát hogy
szégyenletében szólni sem tudott.
elhagyja lelkét minden víg erő;
hogy az ő vére van abban atálban
s azt meri folyton a levesmerő.
csak lakomáztak az asztal körül,
mintha nem tudnák, hogy belől az ajtón,
a kisszéken a szomszéd fia ül.
és lefordult a kisszékről legott,
s meghalt a gyermek, mert a meggylevesből
egy kanállal, egy cseppet sem kapott.
a kis kíváncsi, a kis nyomorult.
Szörnyet halt a szomszéd ajtósarkánál.
Utána a kisszék is felborult…