Monostori Márton: Szibilla kútján
Tárgyak, törvények, sejtelmek vetették
És százszor elmosták a hajnalok
És százszor ujra elhozták az esték.
A messze csillanó víz hűs színét,
Csak addig ér, ameddig ér az élet,
Alatta véghetetlen semmiség.
Nem látod a szikrát verő kezet;
A képzeletnek holt ösvény a tegnap,
S titkot feltárni, – nincs emlékezet.