Fenyő László: Zene
Fenyő László: Zene
Hangok, áradó-apadó hangok, zene-hangok,
muzsika fényes ünnepei közt telt ifjúságom,
aranyló zenekarok közt, ének bűvöletében
magam is megteltem titokzatos sugárral,
mint gótikus templom homályán a színes-ablak
befelé játsza sugarát a künnhúnyódó napnak.
muzsika fényes ünnepei közt telt ifjúságom,
aranyló zenekarok közt, ének bűvöletében
magam is megteltem titokzatos sugárral,
mint gótikus templom homályán a színes-ablak
befelé játsza sugarát a künnhúnyódó napnak.
Hangok, ifjúságom hangjai, forró táncotok hova csuklott?
csak lebegéstek hallom lábhegyen jőni olykor:
fehér szellemek, a csendnek hangjait,
elhágy ez is és megcsal, megcsal a magány,
míg kelepcéjében hánykolódom, a világ
berikoltja vigadókedve ripők korcsma-zaját:
csak lebegéstek hallom lábhegyen jőni olykor:
fehér szellemek, a csendnek hangjait,
elhágy ez is és megcsal, megcsal a magány,
míg kelepcéjében hánykolódom, a világ
berikoltja vigadókedve ripők korcsma-zaját:
így sebzi meg törékeny hallomásom:
egy szó súlyától recsegve beszakad,
mint gyenge jég s alatta jeges víz zúgolódik,
süket víz, bamba ömlés, szennytarajos hideg.
Segíts meg hűtelen! szememet lefogó
zene, szálljon meg hajdani szomjúságod,
emlékszel csöndünkre, együtt, a sötét teremben?
ó nem tudom, kedves, te lettél hűtelen,
vagy én bolyongtam el, mindentől-idegen?
egy szó súlyától recsegve beszakad,
mint gyenge jég s alatta jeges víz zúgolódik,
süket víz, bamba ömlés, szennytarajos hideg.
Segíts meg hűtelen! szememet lefogó
zene, szálljon meg hajdani szomjúságod,
emlékszel csöndünkre, együtt, a sötét teremben?
ó nem tudom, kedves, te lettél hűtelen,
vagy én bolyongtam el, mindentől-idegen?
