GELLÉRT OSZKÁR: ABRONCS
GELLÉRT OSZKÁR: ABRONCS
Kis lámpám fény-nyalábja. Vastag füst. Hamu-halom. Papírlap. Fölötte
karom s egy ceruza árnyéka. Kint sűrű csillagos éj. S a hold ezüstje
a szoba-falon.
Hova és meddig? Hova és meddig fut az éjben a sugár? Hol a fal, az
utolsó, amiben megtorpan s végre megáll? Hol a bőr, hol a kéreg?
amin túl sosem érek? Amin túl nem mutat ceruzám hegye már?
S amin túl nincs árnyék se többé? Felelj!
Felelj! Te vagy az? A Mindenség, mely időtelen él? Te magad? A Vég-
telen? Az időtelen, a végtelen, a súlytalan Személy? Akin fenn-
akad s megragad a földi értelem? A Határ? akiben a határtalant
kerestem? És napjaid és holdjaid és csillagaid sugárkévéi: meg-
annyi zsákuccád csak, Isten?
Felelj! Te vagy az? A világhéj, ami sose pattan? A végső ősburok:
lefejthetetlen és átszakíthatatlan? S ősburkod belső felszine én?
Abroncs, halálos. Ölelsz a lét peremén.
karom s egy ceruza árnyéka. Kint sűrű csillagos éj. S a hold ezüstje
a szoba-falon.
Hova és meddig? Hova és meddig fut az éjben a sugár? Hol a fal, az
utolsó, amiben megtorpan s végre megáll? Hol a bőr, hol a kéreg?
amin túl sosem érek? Amin túl nem mutat ceruzám hegye már?
S amin túl nincs árnyék se többé? Felelj!
Felelj! Te vagy az? A Mindenség, mely időtelen él? Te magad? A Vég-
telen? Az időtelen, a végtelen, a súlytalan Személy? Akin fenn-
akad s megragad a földi értelem? A Határ? akiben a határtalant
kerestem? És napjaid és holdjaid és csillagaid sugárkévéi: meg-
annyi zsákuccád csak, Isten?
Felelj! Te vagy az? A világhéj, ami sose pattan? A végső ősburok:
lefejthetetlen és átszakíthatatlan? S ősburkod belső felszine én?
Abroncs, halálos. Ölelsz a lét peremén.
