1.
1.
Ma is látom, fölfújt nyaka, kő-keze
mint hajolt lággyá, mosogatva gyerekvállamat,
vásárfia piros bocskorkát szíjjazva lábaimra
és mint bontogatta hajam, két csuklójára emelve
röppentgetve fénylő szálait.
mint hajolt lággyá, mosogatva gyerekvállamat,
vásárfia piros bocskorkát szíjjazva lábaimra
és mint bontogatta hajam, két csuklójára emelve
röppentgetve fénylő szálait.
Ősz kölyök-ember – sorsával is csak játszani tudott
akaratos, komor, szívig-vérig mókát
ahogy bűnösen hetykén elvonult néha előtte
mint anyám idegen arca előtt
ritka vasárnapokon velem, igen,
dombokon át istenháza felé
fehérruhás lányok bokrétája felé.
akaratos, komor, szívig-vérig mókát
ahogy bűnösen hetykén elvonult néha előtte
mint anyám idegen arca előtt
ritka vasárnapokon velem, igen,
dombokon át istenháza felé
fehérruhás lányok bokrétája felé.
Keze most is a kezemen. S az ő cigánylelke űz, tudom
céltól-célhoz – bölcsebb hogy ne legyek elakadt sorsán.
És csonkán maradt álmait hogy befejezzem
lépésről-lépésre járjam felemás életét.
céltól-célhoz – bölcsebb hogy ne legyek elakadt sorsán.
És csonkán maradt álmait hogy befejezzem
lépésről-lépésre járjam felemás életét.
De oly zsarnoki önző ne lett vón szerelmi éjén
hogy anyám véréből is egy csöppnyi
világos, hüvös szállna most velem!
Így – végzetét a gyermektől el én sem sírhatom –
rettegve, dacosan és megalázva továbbadom.
És egyszer mégis csak végére ér a sötét mese.
hogy anyám véréből is egy csöppnyi
világos, hüvös szállna most velem!
Így – végzetét a gyermektől el én sem sírhatom –
rettegve, dacosan és megalázva továbbadom.
És egyszer mégis csak végére ér a sötét mese.
