IV.
IV.
Felszáll ez az éj is, – már a barackfa könnyeit égi sugár
hörpinti magába, csillog az elszállt könny csókjától a lomb –
Ó, harmat-verte dagadt szivemen lágy fényt vet a reggeli ég,
Békét melegít… kezdődne az élet –
hörpinti magába, csillog az elszállt könny csókjától a lomb –
Ó, harmat-verte dagadt szivemen lágy fényt vet a reggeli ég,
Békét melegít… kezdődne az élet –
Kezdődik az élet, – a kút lánca csikorog, füst száll szeliden,
im, mozdul a táj… csak az én testvérem nyugszik örökre,
fiatal arcát komoran fordítja a sír fenekére,
elnémult szájából szakadatlan csurran a porba a vér.
im, mozdul a táj… csak az én testvérem nyugszik örökre,
fiatal arcát komoran fordítja a sír fenekére,
elnémult szájából szakadatlan csurran a porba a vér.
(Ozora)
