18.
18.
A hajógép ég felé kulcsolja acél karjait, leengedi őket, föl a magasba, le a mélybe, föl, le, föl, le, – minden idegem, minden izmom remeg, minden élet stigmája ütközik ki lelkemen, halld, a gép, a gép, nem szól-e mint a harang? nem harangszó-e, száz dóm ezer harangja, általzúg a vízen, általhullámzik az ereimen, általreng a testemen, ó harang, ó hang, ó ember, ó mindenség!
