IV.
IV.
Bandival, a pap fiával a kerítésen keresztül ismerkedtem meg, hamarosan megbarátkoztunk és én beljebb kerültem a kertjükbe és a lakásukba. Ki ez a gyerkőc? – kérdezte egy vastagnyakú, tömzsi, pipás emberke. Mikor megmondták neki, rám sem hederített – ő volt a pap, a Bandi édesapja. Féltem tőle...
Én azt a papot szerettem, aki a mi háziunkban lakott és este mindig kiállt a gangra és nagy pápaszeme mögül a csillagokra pislogott. Gyakran megsimogatott engem és sokszor üldögéltünk együtt a gangon... Meséket mondott, a hangja kellemesen csengett, csak néha furcsán elhalkult, pillanatnyi szünetekbe siklott át; az égre tekintett, aztán tovább beszélt... Egyszer elvitt a templomukba és én igen meglepődtem: egy nagy világos szobába vezetett, ahol bácsik és nénik halkan beszélgettek. Leültünk az asztalhoz, hamarosan megnyugodtam itt, mert ez a szoba a mi nagy ebédlőnkhöz hasonlított, amikor vendégek nyüzsögtek benne... Szinte már vártam a jó ennivalókat, mert alig hogy helyet foglaltunk, az emberek körénk telepedtek... És az én papom beszélni kezdett, de csak úgy, mintha nekem mesélne a gangon, egészen úgy... Amint felvetette a fejét, tekintete mintha áthatolt volna a mennyezeten és valóban volt valami a szemében a csillagok rokonságából, pedig igen barátságosan beszélt, csak a szeme villant meg az okuláré mögött – az Istenről beszélt – én egy szót sem értettem abból, amit mondott, mégis görcsösen hittem neki. Amikor hazafelé tartottunk, megkérdeztem tőle: "Mi volt ez?" Ez egy gyülekezet volt kedvesem – mondta és az égre pislogott...
Ellenben a Bandi édesapja egészen más formájú pap volt, morózus ember, talán azért, mert hosszúszárú pipájával folyton sötét, hűvös szobáikban járkált és nem nézett sohasem a csillagokra... Szerette az itókát. Gyűlöli a másvallású embert – mondta egyszer apám és tényleg, borvirágos orrával, tömzsi alakjával, zavaros tekintetével a gyűlölködő pap benyomását keltette. Ha magas szószékről fejét az égre emelte, mindig behunyta a szemét, mintha félne a magasságokba tekinteni... Talán szédült is olyan magasan az emberek fölött. Öblös, borízű hangja nyersnek tetszett és szónokias pátosza sohasem hatott őszintén... A Bandi édesapjának, a barátságtalan, morózus embernek a lelke a gyűlölettől csak sercegett, mint a rossz mécses. Amikor aggályaimat közöltem Bandival és beszéltem neki az én papomról, nem értett meg.
– A te apád nem igazi pap, mert nem néz sohasem a csillagokra. – Nagyon megbántottam, mert könnyezni kezdett, én azonban hevesen megöleltem és megértettem vele, hogy nagyon, nagyon szeretem, mert ő az édesanyjához hasonlít, aki csendes és szelíd és én gyakran látom a rács mögött a kertjükben egyedül sétálgatni és néha az égre is feltekint, mint az a másik pap.
