II.
II.
A félelem diktálta az imámat is, mint ahogy minden gondolatom a félelemtől lüktetett. Nehezen aludtam el.
Különösen az a furcsa érzés kínzott ilyenkor, amint a hátamon éberen feküdtem, hogy a paplanom a térdemen megtöredezve, pókhálószerűen tapad hozzám, egyre vastagodó, óriásivá dagadó szálakkal... Ezalatt hallásom külső zajokba kapaszkodott és szeizmográf-vonalakat rajzoltak belém a lépések... A szomszédunk aprózott lépésekkel jött és ajtója előtt háromszor a sártörlőhöz súrolta a talpát. A fia későbben ért haza, ő is kicsi emberke volt, de igen ruganyosan járt, kulcsával erélyes kitt-kattal nyitotta-csukta az ajtót De nem mindig jöttek az emberek egyformán... Az apám, aki hirtelen természetű ember volt, gyakran lassan járt, ilyenkor gondolkozott, minden harmadik-negyedik lépése finoman ellassult, megtört egy különös mozdulattal, a fejét előrelökte és hirtelen visszarántotta, jobb lábát pedig ütemesen a balhoz csapta és így lépdelt tovább... A házmester azonban, aki a hátsó udvarban lakott, csak egyféleképp járt-kelt, nehezen, lassan és éjszaka, ha csengettek a kapun, még unottabban csoszogott kifelé a papucsaival... De akadtak ismeretlen lépések is, melyek elkopogtak, elhangzottak vagy eltévedtek a virágágyak közt és csak hegyezték ijedelmes hallásomat. Rögtön megnyugodtam azonban, ha az ajtófeljárót apám gyors, biztos lépései verték fel, amint toppantott egy utolsót a küszöbön, mintha jelezné: "Topp, itthon vagyok." Amikor elhaladt az ágyam előtt, elkaptam, megragadtam a kezét, magamhoz vontam az ujjait, arcát csókolgattam; az ajkam szinte tapogatta őt csókjaival, mialatt a félelem gonosz hullámai leváltak s szívemről, mintha partra sodródtam volna és egyre csak mozgó szájam, az ölelő karok közt, nem tudott betelni a csókos bizonyossággal.
Négyéves lehettem, amikor szüleim megsokallták hánykolódó, álmatlan éjszakáimat és anyám és apám ágya közt vetették meg fekvőhelyemet. Csak akkor tudtam elaludni, ha átöleltem valamelyikük nyakát. Míg apám hazaért, a karom többször átlendült a másik oldalra... Ha motozó kezem csak a párnákat találta, félálmomban visszabújtam az anyámhoz. A legtöbbször azonban felébredtem, amikor apám is lefeküdt, a szemem az álomtól nehezen pislogott és lecsukódott a sötétben, de a karom, mint valami csáp mozdult el anyámtól és megkereste vánkosán apámat; a kezem a nyaka alá fúrtam, vagy megöleltem és mély álomban aludtam tovább.
