III.
III.
Kedvenc szava a csalhatatlan jelző. Kedvenc művészi módszere a ráhibázás. Szeret – és tud – több legyet ütni egycsapással, az észjárása intuitív. Kicsúfolni a közönségét és ugyanakkor a hiúságát cirógatni, leleplezni önmagát s ugyanakkor kétségben hagyni a hallgatót tulajdonképpeni célzata felől, kifigurázni egy műfajt s ugyanakkor a pellengérre állított genre-ben művészit produkálni, kihívni az ellentmondást s ugyanakkor egy váratlan csattanóval a kacagás harmóniájába olvasztani az ízlések és vélemények különféleségét – mindez egyszerre legtöbbször remekül sikerül neki egy-egy konferensz-ötlettel, konferensz-ot illusztráló vagy helyettesítő apró színpadi tréfával. Szatirizáló merészsége néha káprázatos. Az ötleteivel úgy labdázik, mint az igazi akrobata, aki azt az illúziót tudja fölkelteni, hogy a papírmasé súlyai igazi vasgolyók – holott tényleg azok. Nehéz időkben ki tudta parírozni a hivatalos és nem hivatalos cenzúra gáncsait anélkül, hogy meg kellett volna tagadnia szatirikus mivoltát, frontőr-múltját. Ez a múlt pedig ugyancsak eredménydús. Ha emlékező hangulatban van, szereti elmondani magáról, hogy ő buktatta meg a koalíciót. Az biztos, hogy segített lejáratni a nagy nemzeti konjunktúra két- és többkulacsos hőseit, s ha vitriolt nem is fröccsentett rájuk, de leszedte róluk a keresztvizet alaposan, szép idők is voltak azok, amikor az igazi Kossuth Ferenc a páholyból tapsolta a színpadon Kossuth Ferencnek kimaszkírozott komédiást. Vagy a páholyban is csak komédiás ült? A színházi legendában összemosódnak az adatok. Bármint is lett légyen: nem puszta szólam a háború előtti világ liberális idilljét emlegetni, ha a Nagy Endre-kabaré akkori vidám szabadszájúságára gondolunk ma, – amikor a legszürkébb közéleti senkik „reputációjára” náluknál is újdonsültebb becsületvédelmi törvények horgas paragrafusai vigyáznak.
