IV.

Teljes szövegű keresés

IV.
«Hát, kedves igazgató úr» – mondta a tanár, míg finom hegyes ujjai nesztelenül doboltak az írómappán – «kedves igazgató úr, az Ön állapotában igazán oly örvendetes és gyors javulás tapasztalható, mely még akut bajoknál is figyelemreméltó volna, az Ön esetében pedig egyenesen meglepő. Az Ön vérösszetétele, úgy látszik, rendkívüli módon reagál a bismuth behatására és ennek a végtelenül szerencsés körülménynek köszönhető oltásaink várakozáson felüli hatása… Mindamellett azonban megbocsáthatatlan könnyelműség volna tőlem igazgató urat most már gyógyultnak mondani. Hiszen a Wassermann még mindig nem egészen tiszta és – mint igazgató úr panaszolja – az ízületi fájdalmak még időnként vissza-visszatérnek, bár a dermatikus jelenségek már hosszú idő óta eltűntek. Ezeket a recidívákat ma még komolyan kell vennünk. Így is azonban, hála az előbb említett szerencsés körülményeknek, majdnem biztosra vehető, hogy egy, usque másfél éven belül a teljes gyógyulást elérhetjük. Addig azonban nősülésről természetesen szó sem lehet, hiszen ezzel igazgató úr különben is tisztában van.»

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem