6.
6.
Lotti nagy szemet meresztett, ahogy belépett. Oly furcsán tudott nézni, a szemöldökét magasra emelte s a szeme hideg volt és merev, a szája vékony, egyenes, és milyen sovány az arca… úgy fáj látni…
Odalépett elébe s azt mondta neki:
– Lotti… itt van az inspekciós vámőr?
A lány hallgatott, hidegen nézett.
– Mért?
Ő forrón, ártatlanul, odaadóan nézett rá.
– Kedvesem – mondta –, az isten itt van… Kezemben a jövőm… meg a magáé Lotti…
Megállott s lehunyta a szemét, mert a nagy meghatottságtól könny jött a szemébe.
– Kedvesem, úgy imádom magát.
– Mi az? – kérdezte a lány s mintha a hangjában egy kis meleg s ijedt érzés lett volna.
– Most mennek át a csempészek a szőlőkön – s mikor kimondta, megszédült, hivatalos titok elárulása!… De lehet titok kettőjük közt?
A könnycsepp befutott csontos arcán és azt mondta:
– Lotti, most láthatja, hogy szeretem magát, hivatalos titkot árultam el, ezért, ha nem szeret, főbe lövethet, ha elárul, de ha szeret, a másfél mázsa dohány harmadrésze a mienk… Ha értékesítve lesz, akkor pénzbe kikapjuk, ha nem, a kincstár fizeti ki a harmadát… Még mióta vámőr vagyok, nem volt ilyen közel a szerencse, de ezt magának köszönöm Lottika, mert maga miatt jöttem át és maga miatt késtem le a vonatot…
A meleg kávéházban még jobban szédült és most hirtelen úgy tűnt fel neki, mintha varázslás volna, álom lenne ez az egész.
– Lottika, édeskedvesem, én most kimegyek az utcára, hogy semmi feltűnő ne legyen, maga pedig küldje ki utánam Maklári vámőrt, a társamat, a kis szobából.
Azért nézte a lány arcát, nézte nem rezzen-e meg és nem árul-e el valamit.
De az mereven nézett, kerek kék szemeivel, zárt ajakával csukottan, mereven, semmit sem lehetett rajta látni.
Aztán hirtelen, valami elszántsággal, kurtán, élesen és mégis halkan azt mondta:
– Jó.
És ő tudta, hogy most, most valami eldőlt az ő javára.
S köszönés nélkül megfordult és kemény léptekkel kiment a kávéházból s megállott kint az utca közepén.
Semmi időnek sem tűnt föl előtte ameddig várt s akkor jött Maklári.
– Te vagy a, testvér?
– Gyorsan az őrszobára. Fegyvert.
Azonnal, szinte futólépést vettek, de úgy, hogy ne legyen feltűnő, ha a falubeliek látják.
– Öt csempész másfél mázsa dohánnyal, most megy át a hídon. A szőlőkön.
