3.
3.
Bement a szövetkezetbe, mert fel kellett váltani a pénzt.
– Kérek egy stamperli szilvóriumot.
Egy hajtásra megitta és rögtön égni kezdett a torka és a gyomra. Elmosolyodott és körülnézett.
Egy nagyhajú fiatalember volt ott, postás, vagy mi, sárgacsíkos kamásni volt lábán és sárgabetétes ócska lakkcipő.
– Van szerencsém, Keresztényi úr – szólt felé –, no, nem ismer?
– De.
– Hát akkor legyen szerencsém.
Ő tétovázva belépett vele az oldalszobába, ahol a fiatalembernek egy deci pálinkája volt rendelve, csak egy szivarért jött ki az üzletbe.
Ő is rendelt még egy deci pálinkát és egy szivart.
A fiatalember igen beszédes volt, arról beszélt, hogy színes fényképeket tud csinálni. Nagyon gyönyörű.
Ő lassan elpirult. Régen törte a fejét, mivel udvaroljon Lottinak: le fogja fényképeztetni.
Ezért erősen hallgatta, amit a fiatalember beszélt, úgy, hogy az végre megkérdezte:
– Nem akarná lefényképeztetni magát Keresztényi úr?
– Én? magamat… nem…
– Pedig nagyszerű ajándék… volna… ha van szeretője… annak.
Őt már a pálinka fűteni kezdte. Nem volt hozzászokva s rögtön megártott.
– Nem magamat szeretném, hanem valakit.
A fiatalember rögtön elértette.
– Persze. Tudja, mit, hozza ki az illetőt a legközelebb és oly gyönyörű fölvételeket kap… csak éppen az anyagot fogom számítani.
Ő örült, hogy kiderült, hogy a fiatalember semmit sem tud a Lotti körüli dolgáról s azt hiszi, bent az őrsparancsnokságon van valakije. Ráhagyta.
Aztán megegyeztek, hogy most mindjárt elmennek a patikába, ahol lehet vásárolni fényképészeti cikkeket.
Fizetett, kifizette a fiatalember cehjét is és felváltotta a szövetkezetesnél az első 500.000 koronásat. Kicsit bántotta, hogy 21.000 koronát vont le a szövetkezetes, mert ő az őrmestertől összesen csak 25-öt kért s az már ezzel kb. le is telt.
A patikában azonban úgy belemászott a dologba, a feje annyira szédült s valami oly őrült szerelem vett erőt rajta, hogy 310.000 koronát fizetett a fiatalember által kiválasztott fényképészeti cikkekért a második 500-ezresből.
