(IV. felvonás, IV. jelenet. A pásztor kunyhója. Florizel és Perdita bejön.)

Teljes szövegű keresés

(IV. felvonás, IV. jelenet. A pásztor kunyhója. Florizel és Perdita bejön.)
Florizel:
E furcsa mezbe, még szebb minden ízed:
Nem pásztorlány, de Kora-Április
Felső virága. Ez a birkanyírás
Találkozója a kis-isteneknek
S te a Királyné.
Perdita:
Fölség, kedves Úr,
Én nem pirongatom túlzásodat:
Jaj, – lásd – kimondtam! Rangos en-magad,
Az ország fényét elsötétitetted
Pásztorgubába s földiszítsz – csekély leányt –
Akár az Istennét. De bár bolondság
Van ünnepünk minden táljába s könnyen
Emésztik az itten-valók, pirulnék
Így látva téged, aki most nekem
Tükört mutatsz.
Florizel:
Én áldom a napot,
Mikor atyád földjére szállt sebes
Sólymom.
Perdita:
Jupiter adja, hogy ne bándd meg!
De a különbség engem úgy ijeszt;
Nagy Úr, te nem félsz. Reszketek bizony,
Ha arra gondolok, hogy az atyád
Benyit mihozzánk, mint te. Ó, a Fátum!
Hogy néz, ha látja ily silány kötésben
Dicső művét? Mit szól? S hogy állanék én
Zordon színe előtt ilyen parádés
Díszben?
Florizel:
Mulass, csak ez legyen a gondod.
Maguk az istenek, mikor szerettek, –
Alázva istenségük, – állatok
Képébe jártak: Jupiter bika
Lett és bőgött; zöld Neptunus pedig kos
És mekegett; a tűz-ruhás Nap-Isten
Arany Apolló, kis pásztorlegényke,
Mint én ma. Ők se kellőbb szépleányért
Változtak át s nem volt szüzibb a céljuk,
Mivel a vágyam nem előzködik
A tisztaságomnak s kivánkozásom
Nem izzik úgy, mint a hívségem.
Perdita:
Ó de
Terved dugába dől, mivel eléje
Szegül – s ez így lesz – a Király hatalma:
Kettő közül majd győzni fog az egyik,
Más lesz tehát: vagy a te szándokod,
Vagy az én életem:
Florizel:
Szép Perditám,
Vad gondjaiddal – kérlek – ne borítsd el
Víg ünnepünk. Vagy a tiéd leszek,
Vagy nem leszek atyámé. Mert hisz én
Én sem vagyok, se senki-más, ha nem
Vagyok a tiéd. Ezt állom akkor is, ha
A sors nemet mond. Hát vidulj föl, édes;
E gondjaid öld azzal el, mit itt látsz
Előtted. Érkeznek vendégeid:
Derítsd föl orcád, mintha lakodalmunk
Laknánk – ami, hogy meglesz –, esküvel
Fogadtuk!
Perdita:
Ó Fortuna istenasszony,
Segíts!
Florizel:
De jönnek a vendégeid már;
Járulj eléjük nyájasan, szivessen,
S rózsálljon orcánk az örömtől.
(Pásztor, Bangó, Mopsa, Dorcas és mások Polixenes és Camillo álruhában.)
Pásztor:
Ej, lyány, míg élt az anyjukom, ilyenkor
Sütött-főzött, töltött, serénykedett;
Asszony s cseléd is volt; köszönt, kiszolgált;
Táncolt, danolt; fönn ült a fő-helyen
Aztán odébb; most ennek itt a karján,
Most annak ott; orcája a dologtól
Tűz volt meg attól, amivel locsolta
S bezzeg kocintgatott. Te félreállasz,
Minthogyha vendég lennél ünnepünkön,
Nem gazda-asszony. Üdvözöld szivessen
Hát ösmeretlen jóbarátjainkat
S még jobb barátok lesznek s ösmerősök.
No mit pironkodsz? Légy az, ami vagy,
Az áldomás kis gazda-asszonya.
Mondd, adjon Isten sok jó birkanyirást,
S hízlalja a nyájukat.
Perdita (Polixeneshez):
Adjon Isten
Apám akarja, hogy a gazda-asszony
Ma én legyek. (Camillohoz.) Isten hozott minálunk.
Dorcas, virágokat. Nemes urak,
Vegyétek, itt a rozmaring, ruta:
Télvizidőn is zöldek és szagossak: –
Friss észt ad ez, az bűnbocsánatot. –
No adjon Isten.
Polixenes:
Szép pásztorlány, hát
Öregkorunkra tél virágait
Adod nekünk.
Perdita:
Mikor az Év öregszik,
S nem hal meg még a Nyár s a reszketős Tél
Nem érkezik, legszebb virágaink:
A szegfü meg a tarka-viola,
Mi a természet korcsa, úgy beszélik.
Nincs is parasztkertünkben ily virág,
Bújtást se tettem el.
Polixenes:
Miért veted meg,
Kedves leányka?
Perdita:
Mert azt mondogatják.
Hogy a Művesség is cifrázta, nemcsak
Az alkotó, nagy Természet.
Polixenes:
Lehet.
De a Természetet úgy módolod csak,
Ha ő ad módot s így, ha műveled
Az ő műve ez a Müvészet is
S természetes. Lásd lányka, mi beojtjuk
Vad törzseinkbe a külömb rügyet
S a gyatra kérget arra kényszerítjük,
Hogy jót teremjen: ez olyan Müvészet,
Mi megjavítja s tán másítja a
Természetet: mégis, ez a Müvészet –
A Természet maga.
Perdita:
Hisz ez igaz.
Polixenes:
Ültess tehát sok tarka-violát
S korcsnak ne hídv.
Perdita:
Még egy lyukat se vájnék,
Hogy belebújtsam abba a tövét,
Mint nem kivánnám, hogy ez a legény
Csudáljon és nőül vegyen, mivel
Kendőzöm orcám. Itt a virágotok:
Levendula, bors, ménta, majorána,
Az estike, mely ágyba megy a nappal
És véle ébred, sírva. Nyárközépen
Virágzanak mind és így a tiétek,
Középkorú urak. Isten hozott hát,
Camillo:
Ha a juhod lehetnék, nem legelnék,
Én véled is betelnék.
Perdita:
Attól aztán
Fölkopna az állad s a bőjti szél is
Átfújna rajtad. Szépséges hivem te,
Bár lenne itt a kikelet virága,
Hogy illenék neked. Ti nektek is,
Kik szűzi ágon még leány-fejet
Viseltek. A virágod, a virágod,
Proserpina, melyet Dis szekeréről
Riadva ejtesz földre! Sárga-nárcisz,
Mely bátrabb, mint a fecske s Március
Szelébe leng; sötétes ibolya,
Puhább, akár Junó szemhéja s Vénusz
Sóhajtozása; halvány kankalin,
Mely szűzen pusztul el és meg se látja
Lángolni Phoebust, mint a hervadó,
Beteg leánykák; büszke kikirics
Császári koronája, liliom, sok,
S a nőszirom közöttük! Ó ezekből
Fonnék füzért, édes hivem, te néked,
S behintenélek.
Florizel:
Jaj, mint a halottat?
Perdita:
Nem. Mint az ágyat játszi szeretőknek,
Nem mint halottat és nem eltemetni,
Karomba zárni. Vedd virágaid hát. –
Ni – azt hiszem, – hogy játszom azt – amit
Pünköstkor láttam itt a pásztoroktól.
Ruhám zavart meg.
Florizel:
Bármit is teszel,
Jobb lesz az által. Ha beszélsz, szivem,
Szeretném, hogy beszélj: ha énekelsz,
Szeretném, hogy dalolva mondj imát,
Így adj-vegyél: sőt házi dolgodat
Szintén dalold; ha táncolsz, azt kívánom,
Légy tengeren hullám, hogy ott örökre
Táncolj; mozogj, mindig izegj-mozogj csak
És mást se művelj: az, amit csinálsz,
Ha megszokott is, oly különvaló,
Hogy koronát rak minden tetteidre
És mindegyik Királyné.
Perdita:
Ó Doricles,
Túlontul is dicsérsz: ha ifjúságod
S hív véred, amely átdereng ezen,
Nem mondaná, hogy jó pásztorfiú vagy,
Félnék bizony, kedves Doriclesem,
Hogy csak hamiskodsz.
Florizel:
Félni nincs okod
S nincs szándékom olyant müvelni, hogy
Te félj. De jőjj a táncba Perditám,
Add a kezed: akár a gerlepár,
Együtt leszünk örökre.
Perdita:
Esküszöm rá.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem