VII.
VII.
Sömjék, tócsák befagytak, keréknyom sincs, mindent befed a hó subája. Távol puska durran. Farkasra lőttek, piros vér csöpög a fehér hóra.
Árnyék vagy kísértet, de lovas vágtat át a riad csöndön, ideges paripán. Fölötte varjú károg.
Szélmalom áll, fagyott szárnnyal, bénultan, mint óriási madár, mely nyáron kereng, az arany levegőben délibábok után röpül.
A kiskőrösi pusztaság ez, melyen csak akácok tengnek, hó nyomta fővel, kocsma ablak vöröslik, meg a bakter rekedt hangja hallik:
– Tizenkettőt ütött az óra.
