VI.
VI.
Messze-messze még kunyhók, vityillók, halászkalyibák. Majd csönd, fehérség, puszta. Lelketlen, lapos, unalmas.
Valahol a szalontai parasztházban ötéves kisfiú alszik, halvány, korérett, agg szüleinek reménye, Arany Jánoska s valahol az igrici kunyhóban, nagyapóéknál másik öt éves árva fiú Tompa Misike.
Itt meleg sziget, düledező, nagyon elhanyagolt udvarház. Öregurak pipáznak, boroznak, rossz pénzről, új háborúról, beszélgetnek. Ötödét sem éri a régi pénz, tavasszal meg, azt mondják, a taliánokkal verekszünk. Törökverő, rozsdás kard a szögön.
Nénike félreteszi „Pokolfői Vendel” érdekfeszítő történetét.
Nyájas társaság, fiatalemberek, gyerekek. Olajlámpa aranyozza őket, pipafüstön át. nemes kisasszonyok ólmot öntenek, mutatják a figurát:
– Svalizsér – hahotáznak – svalizsér megint – mindig svalizsér.
