SZABÓ LŐRINC: PÁLL RÓZSA: ÖRÖKMÉCS
SZABÓ LŐRINC: PÁLL RÓZSA: ÖRÖKMÉCS
Érdemes olvasni ezt az Amerikából hazaküldött kis kötetet, bár az időben inkább hátra, mint előre mutat. Sok kritikátlanság van benne, de Páll Rózsa még így is érdekesen és finoman tudja összekeverni a dekadens romantika ismert hangjait a maga női érzelmeivel. Versei értékelésénél tagadhatatlanul mínuszt jelent a vágyak serlegének, finom metszésű ötvösmunkáknak, életarabeszkeknek állandó emlegetése, de azt is el kell ismernünk, hogy ezek az apró csecsebecse-érzések igen intim mélységekből fakadnak s ezért kevésbé még mindig hatnak.
Erősen rájuk nyomta bélyegét Babits és Kosztolányi verseinek egyik-másik fajtája, de ez a költő nemcsak a külsőséget, hanem a belső értelmet is meglátta mestereiben, és ezt a maga figyelemreméltó technikájával megírt költeményeiben meg tudja láttatni, éreztetni.
Viszontlátjuk e kötetben Ady szavait is, Csókvirág, álomszobor, perchab és hasonló összetételeket szinte említenem is felesleges. De ez a kisebb méretű Ady-hatás elég szerencsés, ennyit minden kor és minden irodalom szívesen megtűr, hiszen nem azért vannak nagy írók, hogy ne lehessen tőlük tanulni. Páll Rózsa egyik költeményében (Lázak, IV.) egyenesen felel Adynak, visszakérdezve azt, amit Ady a Verselő asszonyok-ban a nőktől kérdezett. Páll Rózsa e versének befejezése teljesen ismétli Ady egy másik versének záró sorát. Érdekes, hogy az Éjjel című költemény Nietzsche-Zarathustra Nachtgesang-jának hangját üti meg: «Éj van… éj… Éjjel hangosabban zúgnak a vizek»… «Nacht ist es: nun reden lauter alle springende Brunnen»… Természetesen csak véletlen találkozásról van szó, hiszen a kötetnek nincs köze Nietzschéhez.
Az Örökmécs nagy része a Nyugat régebbi generációjának művészi érzés- és gondolatvilágát tükrözi vissza, de Páll Rózsa néhol kedvelt íróitól független verseket és vers-részleteket is ad. Ilyen vers, inkább régimódi, mint modern, a Nevetés. Részletet és újszerű hasonlatot sokat lehetne kötetéből összeválogatni. Ezek mind egy egészségesebb életfelfogás és tisztább művészet felé mutatnak. (Esti rímek hangulata, III., Búzaföld, Falusi temető), de még annyira átszövi őket az impresszionizmus és a parnasszien barokkság, hogy pusztán biztató, örvendetes ígéretnek tekinthetők.
