SZABÓ LŐRINC: KODOLÁNYI JÁNOS: ÜZENET ENYÉIMNEK
SZABÓ LŐRINC: KODOLÁNYI JÁNOS: ÜZENET ENYÉIMNEK
Kodolányi János huszonöt verse alapján még nem lehet képet rajzolni e fiatal költőről. Annyi kétségtelen, hogy nagyot, komolyat akar; reméljük, sikerülni fog neki. Költeményei nagyjában két csoportra oszthatók: kötött formájú és prózai versekre. Az utóbbiak teljesen olyanok, mint amilyeneket e nemben mostanában írni szokás, kivéve azokat a meglepően friss, egészséges részleteket, amelyek minden modorosság és nyelvtani nyakatekerés nélkül is újak és látható jelei Kodolányi tehetségének. A prózai versek között is van azonban egy, az Erő himnusza, amely (bár befejezését nem tartom eléggé magasnak) hatalmasan és átölelően árad. («Te nemzed a forrótestű Aranyat és a napszámos Vas becsületes Karjait» stb.)
Zárt formában írt versei általában készebbek, jobbak. Egyáltalán nem művészkedők.
Ezekben is van valami frissesség és ez erősebben hat így, kötött formában. Néhol szürkék, gyerekesek, néhol nagyon finomak, néhol ötletre dolgoznak, de csaknem mindenütt őszinték, közvetlenek. Izmos, egészséges szonett a Csillagvárók és a kötet legszebb verse A boldogok. E jó paraszti vers súlyos keménysége és egyszerűsége sok apró hibát megbocsáttat, mert sallangtalan s mert mögötte egy őszinte, melegszívű, egész ember keserűségét érezzük.
