UTOLSÓ LÁZADÁS
UTOLSÓ LÁZADÁS
Tudom, hogy meghalok, s jaj sejtjeim egyre életért zokognak. A testem, mely milliók bús terhétől nehéz, életért, életért, bármily tengő és vak életért kiált. Olyan különös most e holt sivatag, a por, a mennybolt és a felhők!
Csillogva, rejtelmesen, büszkén borul rám az ég és ökölbe görbülő kezekkel, lázadástól homályos szemekkel bámulom lángoló, robogó, ifjú napoknak, őrvényeknek parányi foltjait, a távolság megfagyott csodáit: a csillagokat, melyek kegyetlen, kérlelhetetlen közönnyel bámulják vergődésemet, haláltusámat a porban.
Senki és semmi sem akarja tudni, hogy meghalok: ó van ennél borzalmasabb érzés?!
A por ugyanúgy hömpölyög előre s ugyanúgy mint tegnap, mint tegnapelőtt, fésülgeti földre Berenice szőke, aranyos haját.
Városok kavarognak, mint a harag.
Mezők nyújtóznak, mint a béke.
Hegyek ormosodnak, mint a dac.
Tengerek omlanak, mint a szerelem.
Mezők nyújtóznak, mint a béke.
Hegyek ormosodnak, mint a dac.
Tengerek omlanak, mint a szerelem.
És magam előtt látom az embereket és ugyanúgy sietnek, sóhajtnak, kacagnak. Ételeket és italokat ízlelnek, előttem jól ismert gondolatokat röpítenek, festenek, faragnak, írnak, énekelnek, játszanak, beszélnek, dolgoznak, világot rendítő, vagy kusza, piszkos, véres terveket kutatnak, harcolnak, elesnek, születnek, meghalnak, gyűlölnek, szeretnek, éheznek, mulatnak, szagokat, hangokat színeket habzsolnak, különböző hőt és anyagot tapintnak s a sír rettentő éhségét feledni egymás kéjes húsába harapnak életet riasztó, boldog ölelésben.
És utolsót lázad belőlem az élet és megszokott mámorát küldi utánam és megreszket a testem a haláltól.
Tudom, hogy meghalok, s jaj sejtjeim egyre életért zokognak. A testem, mely milliók bús terhétől nehéz, életért, életért, bármily tengő és vak életért kiált.
De mindhiába testem utolsó lázadása, mindhiába zokog szegény, haláltól félő énem: az emlékezés, dacosan, ujjongva felkiáltok:
Újabb formákba szóródik a testem s nincs őt visszahozni utolsó ítélet és megtartani bebalzsamozás!
Újabb világokat szabadít a gondolat s lerontva magáról sötét testbörtönét: újabb és nagyobb lehetőségekre virrad a bennem lappangó csodálatos titokzatosság!
