Maecenáshoz • – Ad Maecenatem. Odarum liber II. 20. –
– Ad Maecenatem. Odarum liber II. 20. –
A hattyút és jóst. Elmegyek. Elhagyom
A földet, ott szállván, ahol már
Írigyeim soha el nem érnek!
Így hívsz, Maecenas: kedvesem! - engemet
S én nem fogok meghalni immár
Engem a Styx vize sem tart vissza!
S hattyúszerűvé változik ősz fejem,
Már-már fehér toll és pehely kezd
Vállamon, újjaimon kinőni.*
Meglátom akkor Boszporusz íveit,
Zengő madárként szelve át a
Syrteket, északi zord mezőkig.
Félelmét ismét megleli Dácia,
Meglát az ibér, a gelón és
A Rodanus viziből ivó nép.
Gyászdal ne túdja megkeseríteni,
Te se sírj értem, óh Maecenas,
S hagyd el a hiú halotti pompát.