Bálint Aladár: Müncheniek a népoperában
Bálint Aladár: Müncheniek a népoperában
A müncheni udvari opera énekesei két estén át itt voltak. Külföld operai hírességeit bemutató programjának kimagasodó eseménye volt ez. Betetőzése annak a törekvésnek, mely a néző, gyönyörködő embersokasághoz közel viszi az internacionális jelentőségű személyiségek produkcióit. A tavalyi Wagner-előadások, Jadlowker, Slezák Kurz, Barrientos ragyogó téli estéi után Mozart két operája következett. A vendégeskedést egy kitűnő Figaró előadással vezették be. A rendezés szcenikai részétől (idegen színpadra vitt díszletek nem nagyon segítik elő az előadást) el kell tekinteni. Ami a játékstílust – benne foglalva az éneket is – illeti, az minden kritikán felül áll. Hosszú fejlődésben érett kultúrának, Mozart teljes megértésének, átélésének kétségbevonhatatlan jelei mutatkoztak ebben az előadásban. Ahol olyan erők viszik előre a darabot, mint Feinhals, Bosetti, Fay (összetanultan, egymáshoz hangolva), ott nem is lehet másképpen. Bartoló alakját személyesítő Sieglitz feje külön látványosságszámba ment. Don Juan előadása már nyugtalanabb volt. Ez nagy részben a rendezésnek tudható be. Azonban részeiben még így is megközelítették Mozartot.
Bender hatalmas hangja minden zugot elöntött. Bosetti tökéletes Zerlina volt. A másik két énekesnő sokkal inkább Wagner szerint nevelődött, mintsem Mozart koloratúrás énekrészeit stílusosan adhatták volna.
Walter Bruno szokatlan mélységeket, megrázó akcentusokat emelt ki a partitúrából. Comtur megölésének, Don Juan elsüllyedésének jeleneteiben borzongató felhördülés, a fájdalom éles hangja csapott át a zenekaron. Az ő értelmezése már megsejtette velünk a hajporos, bársonykabátos, csipkegalléros emberek elpusztulását, a poklok, a megsemmisülés pörkölő tüzének lobogását.
