Bálint Aladár: Kernstok Károly freskója
Bálint Aladár: Kernstok Károly freskója
Künn a város szélén, a Dugonics utcai elemi iskola tornatermének falára festett freskót Kernstok Károly. Maszatos proletárgyerekek tapasztják majd szomjas tekintetüket a színes, díszes falra. Ahogy zsenge izmaik keményednek, tüdejükből kiszorul a szomorú, hideg otthon levegője, kipirosodott arccal, peckesen testvérüket látják az öt meztelen, festett fickóban, az őskori vadállat leterítésére induló késsel, doronggal felfegyverkezett fiatal, egészséges, kemény sihederekben.
A tavasz fehér felhős kék ege virul ki a falon, és a nedves bágyadtszínű gyepen, lágyvonalú hegyek alján bután, a maguk tudatlan biztosságérzésükkel legelnek messzi a vaskos, ormótlan őskori állatok, elöl pedig frissen, vidáman, táncos fürgeséggel rohan rájuk a gyilkos fiatalság.
Az ifjúság küzdelme az ártalmas öregséggel: írnám a freskó alá, noha Kernstok a figurák megfestésére, a figurák piktori értékeinek hangsúlyozott kifejtésére helyezte a fő súlyt, és a szimbólum rejtve, takargatva szunnyad a képben. De a freskó, a nagy fal festett meséje mögött bármiképpen ellensúlyozzuk a festői elemek fokozott kiemelésével, ott leskelődik a szimbólum.
Kernstok Károly elérkezett a freskóhoz. Múltja és művészetének lépcsőfokai szerint tulajdonképpen már rég elérkezett oda, amit öt év óta csinál, annak minden egyes fázisa nem egyéb, mint újabb és újabb közeledés a monumentalitáshoz. Már rég elérkezett, mégiscsak most került szemtől szembe a fallal.
Az első freskójában ugrás, zökkenés nincs az előbbi munkáival szemben. Pompás erőben, teljes virágzásban jelentkeznek azok a kvalitások, melyek művészi pályája organikus emelkedésével képeiben egyre tisztultabban és világosabban mutatkoztak. Ugyanazok a feltételek, de a fal nagy síkjához szabott nagyvonalúság kereteire szélesbítve, az átélésnek, férfias határozottságnak befelé, kifelé egyaránt kiegyenlített szilárdságával.
A formákat magába záró erősen konstruktív rajz egyenletesen osztja el jelentőségük szerint a monumentálisan kivonatolt tömegeket, és az eleven véredények törvényszerűségével logikusan irányítja, vezeti el az üde színek folyását. Sehol semmiféle torlódás, tétova zavar. Logikus, majdnem magától értődő, anélkül, hogy sematikus lenne.
A tavaszi háttérből kiemelkedő fiatal, erős emberek alakjai, az egymás mellé sorakozásuk, mozdulataik összecsengése a legmagasabb életöröm érzéseit keltik fel. A testiség tisztult, nemes dicsérete ez, mely kerüli a puffadt izmú cirkuszi birkózók esztétikai értékelését és az általános emberi erő értékességét, a célért, valamiért verekedő fiatal test szépségét fejezi ki. És, ami szinte fontos, a hivatalos történelem jelmezes figurái helyett. De ez már más lapra tartozik.
