3. jelenet
3. jelenet
(Zsuzsó, Ember)
Zsuzsó (morogva, pusmogva simítja le a szoknyáját, kendőt köt a fejére).
Ember (belép, komoran, keményen, félelmesen, ránéz).
Zsuzsó (nem látja meg az első percben, csak amint mellette áll, megnémul, s elkezd keresztet vetni): Uram irgalmazz.
Ember (bólogat, nézi, elmosolyogja magát): Asszonyi állatok…
Zsuzsó: Énnekem semmi vétkem, gazda!
Ember (mosolyodik, keserű szájjal): Vétked, hogy asszonynak születtél. Mit hányod a keresztet, nem vagyok Sátán! (Elgondolkodik.) Sátán?… (Ötlete jön.) De jól van, pokol seprűje, még az is megeshet, hogy Sátántok leszek… Lódulj, tedd amit asszonyod parancsolt… De ahogy én mondom: Elébb az káplánhoz, onnan az kántorhoz, utól a paphoz. Híjjad mindahármot ide vacsorára. De rögtön jöjjenek…
Zsuzsó: Örökkévalóság…
Ember (int, hogy el).
Zsuzsó (megrémülve kotródik el, mint a kutya).
