2.
2.
A rikkancsok befutották a kávéházakat.
– Az Est! A Nap!
– Estére nagy tüntetés készül!
Nagy tömegben keltek a lapok, a cikkeket átfutották, de a várható nagy tüntetés miatt egy ember se mozdult. Künn glédában állottak a katonák fegyverei, megszokott kép, ki törődik vele? Legalább volt miről beszélgetni.
– A pesti nép részletszállításra kapja a forradalmat is, mint mindenét! – viccelt valaki. Másutt néhány nap alatt végigsöpör a forradalom, meghal ezer vagy tízezer ember, de aztán jön a felszabadulás. Itt? Itt évről évre pukkan valami, s a végén nincs semmink. Sohase lesz itt semmi!
– Hozni kell ide ötven latin fajtájú embert! – mondta másvalaki, aki filozófusabb elme volt. – Azok majd kivívják nekünk, amire szükségünk van. Vagy várni kell addig, míg Bécsben csinálnak valamit, majd a bécsi diákok eljönnek hozzánk, mint 48-ban.
Egy harmadik a nagybirtokosokat szidta, mint akik minden bajnak az okozói. Akadt azonban egy negyedik, aki kormánypárti fejtegetéseket is olvasott, és ez azt találta megjegyezni, hogy nem lehet tudni, nincs-e igaza az uralmon levő osztálynak. Magyarország agrár állam, átjátszani ipari állammá nagyon veszedelmes, csak egy későbbi történelem tudja majd objektíven megállapítani, vajon melyik fél cselekedett helyesebben, az, amelyik a mai államrendet fel akarja dönteni, vagy az, amelyik minden eszközt felhasznál, hogy hatalmon maradjon. Mert igaz, hogy Ausztria csak azért van a világon, hogy nekünk ártson s belőlünk táplálkozzék. De mi lesz, ha nem lesz? Körülöttünk mindenki idegen, ellenség, egyfelől a nagy germánság, másfelől a szlávság, mi lesz velünk?!
– Nézzük, mi megy a színházakban? Nemzeti? Víg? Magyar? Orfeum? Pest tele van mulatókkal, s mégse lehet sehová se menni – fordult másfelé a beszélgetés. Így és ilyféléről folyt rendesen a szó.
…Ez este, gyönyörű márciusvégi este volt, éppúgy tele voltak a kávéházak, s éppúgy jöttek-mentek az utcán, mint más estéken. Hiába volt a főkapitányi rendelet, mely figyelmeztette a polgárságot, hogy akinek nincs dolga, ne járjon este az utcán.
Este a gyárakból rendben oszlott el a munkásnép, semmi sem mutatta, hogy a mai esti gyűlésezések komolyabb következményekkel járnának, mint máskor. Néhány ablakbeverés, néhány apróbb rendőraffér, négy munkást megkardlapoztak, egy rendőrt leütöttek, ilyesmi mindennapos volt.
A rendőrség azonban vigyázott. Mióta az önálló vámterületért való kitartó háborúskodás megindult, rendelkezésére állott a helyőrség is, mely állandó készenlétben állott ezekben az időkben. A városban, majd minden téren, ötvenével állottak a katonák, s a gyári részeken, a Váci úton túl, s különösen a Csikágóban a rendőrló s katonától mozdulni se lehetett.
Este kilenc órakor voltak a gyűlések. A főkapitányságra egy időben mentek a telefonjelentések, hogy rendzavarás nem fordult el, a tömeg elkeseredett, de nagyobb tüntetéstől nem kell tartani. S valóban, kilenc órán túl, nagy foltokban, csendes morajjal kezdett oszladozni a nép.
Mily szép volt! Ezer, utána megint ezer s megint ezer ember, s megint tengernyi férfi! Milyen gyönyörűek így egy tömegben, a munka egyenruhájában, a munka stráfjaival, s hogy viszi őket előre az egymás energiája. Ezres csoportjaik mintha egy élő massza volna! Betűöntők, vasmunkások, fémmunkások… Jönnek befelé a város felé. Úgy látszik, az a csendes megállapodás, hogy mindannyian a nyugati körül találkoznak.
Helyenként dühös felkiáltások szaladnak fel a tömegből, s mikor a rendőrség sokallani kezdi a hangot, közbelép. Az ezrek megállanak, de nincs baj, egy-egy vezér mindig jelen van és elfojtja a veszedelmet.
– Csendesen, elvtársak! – Legyünk okosak! – beszél hozzájuk –, még nincs itt az idő! A város tele van katonával, mire való volna mészárszékre vinni magunkat!
A csendesítő szó mindenütt megteszi a hatását. Az elvonulás az egész városban minden nagyobb kalamitás nélkül megy, és csak akkor okoz fejtörést a rendőrségnek, mikor észreveszik, hogy a nép nem hazafelé, hanem egy irányban, a nyugati felé törekszik.
Csendes, nyárias este, a csendőrök, rendőrök majd mindannyian paraszti, falun nevekedett emberek, nézegetik a csillagos eget, és arra a percre el is feledkeznek, hol állanak és mi a kötelességük.
