Fenyő Miksa: Casanova

Teljes szövegű keresés

Fenyő Miksa: Casanova
A következő közleményeknek az a célja, hogy igazságot szolgáltasson egy műnek s e mű révén szerzőjének, akit a magyar olvasóközönség – kevés kivétellel – az erotikát hajhászó sikamlós írásművek klasszikusának tart – klasszikusnak még csak nem is abban az értelemben, hogy erotikus történeteit a legkülönb művészettel beszéli el, hanem, hogy a nemi élet dolgaiból a legmerészebbeket a legőszintébben tárta az olvasó elé. Giacomo Casanováról van szó és nagyszabású életrajzáról, melynek eredetije francia nyelven jelent meg »Mémoires d. I. Casanova de Seingalt« címen. Tegyük hozzá, hogy erre a mentési akcióra a külföldön már régen nincsen szükség. Franciaországban a Flammarion cég már bátran a francia irodalom klasszikusai között adta ki művét, ugyanott, ahol Boileaut, Chateaubriandot, Diderot-t, Le Sage-t Montaignet, Rousseau-t, Voltaire-t jelentette meg, kiváló tudósok könyvekben, előkelő szemlékben a legkülönbözőbb szempontokból foglalkoztak és foglalkoznak állandóan az íróval és művével és a legklasszikusabb tanúk – elég ha Stendhalra, Sainte Beuvere, Goethere, Heinere Hebbelre hivatkozok – tesznek nagyon komoly tanúságot műveinek, kiváló irodalmi értéke mellett. Amikor tehát azt mondjuk: »igazságot szolgáltatni,« valójában ezt nagyon relatív értelmében kell venni: igazságot itt, nálunk, ahol a Casanovát diákkorunkban padok alatt olvasott szennykiadásokból ismertük meg.
Ki volt, mi volt ez az ember, mit élt, mit írt: erről kívánunk e cikksorozatban vázlatos képet adni. Előbb röviden ismertetjük életét, főleg az önéletrajz adataira támaszkodva, életének utolsó huszonnégy esztendejét, amelyről már nem szólnak a memoárok, magát az embert, a filozófia századának ezt a legigazibb fiát, ki köré a memoárok eseményei csoportosulnak, önéletrajzának jelentőségét, történeti, kultúrhistóriai és irodalmi szempontból, hitelességüket és a Casanova-kérdés néhány érdekes epizódját és gazdag irodalmát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem