Ady Endre: Ifjú karok kikötőjében
Fiatal évek büszke toronyrabja,
Lángoló arcod pirban hogy fogadja
Dacos arcú, vén bolyongóját
Földöntúli, titkos, ős tengereknek.
S lecsavarják az Ég rossz lámpáit,
Hol lángolnak Napok gyanánt a csókok,
Onnan jött meg a te bódult hajósod.
Szökött, futott, hogy szent, ellopott Éjben
Mesékkel és csókokkal bújjon el
Friss karjaid meleg kikötőjében.
Exótikus illatú messzi nőknek?
Minden más nőt azért csókoltam én,
Hogy buja, nagy virágzásban előtted
Büszkén álljak tudós kertű szívemmel.
Ezer virágot nyit a szerelem
S én összeszedtem valamennyit: vedd el.
Ifjú lyányság-kincseiddel ne kérkedj,
Látod ezt az erős bordás hajót
Alig születtél, hogy elindult értted
S világokat járt, hogy hozzád térhessen
S nézd vakító, nagy gyémánt-hitemet
Benneragyog hozzám-hajlandóságod
S nézd e rabolt, telt aranyserleget
Felében vér, felében Te jóságod.
Mért vonja, tépi, töprengi, bogozza?
Hozzám-vénülőn el kell majd hogy érj,
Bolondságok közt fogyva, okosodva,
De Te leszel legszeretettebb asszony.
Minden más asszonyt megloptam miattad.
Légy büszke, boldog, kacagj föl, örülj:
Urad siratják: engemet siratnak.
S ha kisért a kiváncsi szerte-vágy,
Öld magadba, mert úgy se lehetsz másé.
Kikötőjéből ékes szerelemnek,
Csodának, szépnek, mámornak és jónak
Nincs Isten, Erő, Csók, Csoda, Halál,
Mely kivontassa briganti-hajómat.