Lányi Sarolta: Esteli és reggeli melankólia
Lányi Sarolta: Esteli és reggeli melankólia
Levetkezem az álmosító csöndben
Álomváró, nehéz fejem lehajtom.
Párnámra permetez a könyem
Az esti csöndben.
Álomváró, nehéz fejem lehajtom.
Párnámra permetez a könyem
Az esti csöndben.
S levetkezem a nap gondját, buját,
Az únt ruhákat, – fáradtan, sóhajtón,
Lerázom testemről a mát,
E bús ruhát.
Az únt ruhákat, – fáradtan, sóhajtón,
Lerázom testemről a mát,
E bús ruhát.
Levetkezem nehéz keservemet,
Mely napról-napra búval öntöz,
S a kínszoknyát, mely testemre mered:
Életemet.
Mely napról-napra búval öntöz,
S a kínszoknyát, mely testemre mered:
Életemet.
Ne fedjen más, ha jő az álom,
Csak lenge gyolcs, lágy éji köntös,
Szerelmem hűs mezében, így találjon
Reám az álom.
Csak lenge gyolcs, lágy éji köntös,
Szerelmem hűs mezében, így találjon
Reám az álom.
Álom, te fél-halál, te jóbarátom,
Oh szállj reám, oh hozd a végem,
Szerelmem ékes, hűs mezébe' várom…
Semmi se fájjon.
Oh szállj reám, oh hozd a végem,
Szerelmem ékes, hűs mezébe' várom…
Semmi se fájjon.
…Reggelre úgyis eltűnsz. Éledek
S ott látom összehajtva szépen
Álomhalálos-ágyamnál, a széken
A nyűtt ruhát: az életet.
S ott látom összehajtva szépen
Álomhalálos-ágyamnál, a széken
A nyűtt ruhát: az életet.
