Jászay-Horváth Elemér: Nagy hegyek alján
Jászay-Horváth Elemér: Nagy hegyek alján
Elhullottak legszebb virágaim.
– Tüzes a csók, tűzvörösek a mályvák
Járt útam tájain,
Véres palástjokat félvén csodálják
Az utánam jövők.
Én már nem látom őket, s nem érzem a jövőt.
– Tüzes a csók, tűzvörösek a mályvák
Járt útam tájain,
Véres palástjokat félvén csodálják
Az utánam jövők.
Én már nem látom őket, s nem érzem a jövőt.
Elhullott, hervadt szép virágfejek,
Múló éltemnek illatos csodái
Csodái közt megyek,
És úgy szeretnék valamit csodálni
Csodálni reszketőn:
Mert nagy elborulások szállnak a hegytetőn.
Múló éltemnek illatos csodái
Csodái közt megyek,
És úgy szeretnék valamit csodálni
Csodálni reszketőn:
Mert nagy elborulások szállnak a hegytetőn.
Sötét virágba borúlt fellegek,
Haragos, szörnyü, gyászszegélyü rózsák
Boritják az eget,
Komor, sudár fenyők mellé karózzák
Imbolygó szárukat.
Sötét lesz már az ég. Nem látom az utat.
Haragos, szörnyü, gyászszegélyü rózsák
Boritják az eget,
Komor, sudár fenyők mellé karózzák
Imbolygó szárukat.
Sötét lesz már az ég. Nem látom az utat.
Nem látlak, hervadt, szép virágaim,
Piros virágok. – Illatos, bús köddé
Szétfoszlott álmaim,
Csodák virága: sohse látlak többé
Én áldott asszonyom!
Már túl vagyok hegyen, virágon, asszonyon.
Piros virágok. – Illatos, bús köddé
Szétfoszlott álmaim,
Csodák virága: sohse látlak többé
Én áldott asszonyom!
Már túl vagyok hegyen, virágon, asszonyon.
Hervadt virágok, vágyak közt megyek.
Hátam mögött nagy búsan feketéllnek
Nagy messze a hegyek,
S fáradt testemben vánszorog a lélek.
Elnémúl a dalom,
S mint megsebzett vadat: elejt a fájdalom.
Hátam mögött nagy búsan feketéllnek
Nagy messze a hegyek,
S fáradt testemben vánszorog a lélek.
Elnémúl a dalom,
S mint megsebzett vadat: elejt a fájdalom.
