Largo, sostenuto
A vágyakat mint parazsat lehányom!
Én szívem déli napja alkonyulj már,
Ragyogj, ne égj, a tejszin láthatáron.
És messze látni s mily tiszta a messze!
Nézz hát, szívem, s ne hánykódj oly nagyon,
S feledd a kérdést: új tavasz még lesz-e.
Megint az évek tiszta kútfeje,
Tavasz lesz, ám ne szólj szívem, ne tudjam.
Bús tagjaim ne vídítsam vele.
Az aranysárga s rozsdabarna fákat,
S a hűs napot, mely hajlik lemenőben;
S a kórókat, amelyek állnak páran
Domboldalon komolyan és szikáran
A kristálytiszta éles levegőben.