Egy beteg lélek búcsúja
Egy beteg lélek búcsúja
Az édes és végtelen tengeren,
Melynek tisztasága hűs s átjárja a lelket,
(Átjárja a lelket és lengeti szél,
Mint a boldog szabad lobogókat a bástya fokán,)
S didergő szivet amelyen napsütés melenget,
S a kiáltás hol úgy úszik a széllel zöld, zuhogó vizeken,
Mint könnyű rózsalevél,…
…S zöld üveglapon ahol áramlik és úszik,
Leng a magány, jár ragyogón, hidegen,…
…S ahol este a napkorong
A kezdődő homályba zuhan … és eltűnik…
Melynek tisztasága hűs s átjárja a lelket,
(Átjárja a lelket és lengeti szél,
Mint a boldog szabad lobogókat a bástya fokán,)
S didergő szivet amelyen napsütés melenget,
S a kiáltás hol úgy úszik a széllel zöld, zuhogó vizeken,
Mint könnyű rózsalevél,…
…S zöld üveglapon ahol áramlik és úszik,
Leng a magány, jár ragyogón, hidegen,…
…S ahol este a napkorong
A kezdődő homályba zuhan … és eltűnik…
Az édes és végtelen tengeren
Előbb lengj lelkem, mint a kósza szél,
Mint a hajnali kiáltás, mely messze bolyong…
Előbb lengj lelkem te, ki elcsöndesedél,
S ha égnek még sebeid: fürdesz a zengő szélben…
Ó jobb kenőcscsel ken meg nagy magánya!
Előbb lengj lelkem, mint a kósza szél,
Mint a hajnali kiáltás, mely messze bolyong…
Előbb lengj lelkem te, ki elcsöndesedél,
S ha égnek még sebeid: fürdesz a zengő szélben…
Ó jobb kenőcscsel ken meg nagy magánya!
Aztán indúlj a messzi vidékre, hol megérkezel éjjel,
S hol sötét hegyek alján piroslik a tűz,
Mert zöld fenyőfát éget az éjszaki pásztor,
S a fenyőknek édes és gyantás illata terjeng!
S hol sötét hegyek alján piroslik a tűz,
Mert zöld fenyőfát éget az éjszaki pásztor,
S a fenyőknek édes és gyantás illata terjeng!
Szegény! Ha még égnek sebeid: fürdesz e tűzben,
És lengesz a tűznek pirosló szárnyai közt…
És ott maradj éjszaka…
S várj, amíg a végtelenbe virrad…
És lengesz a tűznek pirosló szárnyai közt…
És ott maradj éjszaka…
S várj, amíg a végtelenbe virrad…
