Örökké.
Örökké.
Emporte-moi wagon, enlčve-moi, frégate!
(Baudelaire.)
(Baudelaire.)
És én mégis unatkozom. Unatkozom, ha nem utazhatom… örökké… és vágyam hajt… örökké… Íme: tavasz van, és én megint szobámban ülök, barna szobámban, balgán.
Izzik az ablak
Izzik a napnak
üszke már
költi az álmost
és a szobám most
tüzben áll:
bútora máza
szikrafészek,
tavaszi láz, a –
merre nézek;
lángol az asztal
rőt az ágy
s kél a panaszdal:
s gyúl a vágy:
Izzik a napnak
üszke már
költi az álmost
és a szobám most
tüzben áll:
bútora máza
szikrafészek,
tavaszi láz, a –
merre nézek;
lángol az asztal
rőt az ágy
s kél a panaszdal:
s gyúl a vágy:
„Haj, csupa börtön
s árny, mibe’ töltöm
életem,
pedig a tagot
csak a világot
szeretem.
Itt a szobákban
nincsen élet,
kívül a tágban
szívem éled,
kívül a tágban
új dalom,
bent a szobákban
unalom.”
s árny, mibe’ töltöm
életem,
pedig a tagot
csak a világot
szeretem.
Itt a szobákban
nincsen élet,
kívül a tágban
szívem éled,
kívül a tágban
új dalom,
bent a szobákban
unalom.”
„Messze hazába,
Amerikába
szállnék én,
tengeri hantra,
vízi kalandra –
járnék én:
metszve a szárnyam,
ajtóm zárván,
tömlöcös árnyon
tengem árván
tengeri hantra
nem szállok,
vízi kalandra
nem járok.”
Amerikába
szállnék én,
tengeri hantra,
vízi kalandra –
járnék én:
metszve a szárnyam,
ajtóm zárván,
tömlöcös árnyon
tengem árván
tengeri hantra
nem szállok,
vízi kalandra
nem járok.”
„Nap, ki koronkint
ablakomon kint
üszköt vetsz,
fénynyilad által
vén nyilas, által
tüzködhetsz:
Nyitni e zárnak
rézkilincsét,
törni ez árnyak
jégbilincsét,
tavaszi hónap,
nincsen hőd,
csalogató nap,
nincs erőd!”
ablakomon kint
üszköt vetsz,
fénynyilad által
vén nyilas, által
tüzködhetsz:
Nyitni e zárnak
rézkilincsét,
törni ez árnyak
jégbilincsét,
tavaszi hónap,
nincsen hőd,
csalogató nap,
nincs erőd!”
Igy száll a panaszdal
szól a vágy,
de lángol az asztal
ég az ágy…
szól a vágy,
de lángol az asztal
ég az ágy…
