III. Miklós ága.

Teljes szövegű keresés

III. Miklós ága.
III. Miklós IV. Péternek fia, 1720-ban halt meg. Nejétől Semsey Annától maradtak gyermekei: Tamás, Ferencz, ki kihalt, és Anna előbb Sárossy István, utóbb Usz Bálintné. Ezek három gyermeke közűl:
Tamás született 1688-ban Komlós-Keresztesen. Tanúlt 1705-ben Greifwaldban, hol XII. Károly svéd királytól ösztöndíjt húzott, utóbb utazott. Katonai pályára lépvén, Eugen herczeg alatt a gránátosok közé állott, 1709-ben százados lett, 1711-ben haza jött, megnősűlt, elvette Mednyánszky Zsigmond leányát Anna Máriát, kivel 32 évig élt. Itt honn Sáros, Gömör, Szepes és Zemplin megyék táblabirájává neveztetett és ezen utóbbi megyének az 1720. 1729. és 1740. évi országgyűlésen követe volt, egyszersmind a tiszántúli ágost. evang. egyház kerület felügyelőségét is viselte. Mária Terézia királyasszony trónra lépte után, midőn az ország ezen királyasszony részére nevezetes hadsereget szavazott meg, az állítandó egyik gyalog ezrednél Szirmay Tamás ezredes lett, és ezredével a poroszok ellen küldetett, hol 1742-ben és a következő évben magát több alkalommal kitünteté. Azonban megbetegedvén a táborban, 1743. jul. 9-én Ambergben kora 55. évében meghalt, eltemettetett Altorfban. A császári hadsereg hadi tetteiről egy naplót és több érdekes kéziratot hagyott maga után. Birtokos volt Lóczon, puszta Abonyban, Hidvégen, Szerencsen stb. Egyetlen leánya Anna előbb Radvánszky Istvánné, utóbb (1759–1776.) Pottornyay Andrásné volt, és így ez ág kihalt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem