Ostffy család. (Asszonyfalvi.)

Teljes szövegű keresés

Ostffy család. (Asszonyfalvi.)
Vas vármegye egyik legrégiebb ősi törzsökös nemes családa, mely eredetét a történelmileg ismeretes Osl vagy Osth nemzetségből veszi; és a kihalt Kanisai és élő Viczai grófok családjával közös törzsből szakadó vérséget képez. Az Osl nemzetségnek XIII. XIV. századbeli viszonyait tárgyazó számtalan oklevél maradványból, melyből igen sok a nemzeti muzeum okmány-gyüjteményét diszíti, igen kár, hogy kevés, aránylag igen kevés jutott sajtó alá, például csak Fejér Cod. Diplomaticus gyüjteményében is; és igy a család törzskori sarjadozásáról még tűzetes nyomozásokra lenne szükségünk; annál is inkább, minthogy ugyan e törzs-szakadó Kanisay család ismertetésénél láthattuk (VI. köt. 64. l.) hogy e család kiváló ősének Lőrincznek nagy atyjául Imre án áll, holott az előttem fekvő Ostffy család genealogiáján Comes Osl Lőrincznek nagyatyjául, és közös családtörzsűl van irva; melynél fogva ezen kétség eloszlatását az Osl nemzetségre vonatkozó okmányoknak kiadása eszközölhetné legalaposabban és hitelesebben.
Másik sajnos körülmény az, hogy a most is virágzó Ostfyy család előttem fekvő és itt alább következő nemzékrendje csak a mult század közepén élő nemzedékig terjed, nem levén szerencsém azt a mostan élő ivadékokig megnyerhetni.
Az érdeklett családfa* következő:
L. Wagner Mss. tom. LXX. p. 132. és Geneal. auth. Mss. tomo I. et II stb.
Comes Osl; Belud. 1222.; Osl. 1222.; Miklós.; Imre de Chorna.; János a Viczay cs. törzse.; Belud. 1276.; Jakab. 1274.; Osl. 1274.; Lőrincz de Kanisa 1323. A Kanisay cs. törzse.; Osl; Domokos machói bán 1346.; János mest. varasdi főisp. 1346.; Péter; János 1337.; Ferencz 1418.; János 1359.; Miklós. 1332.; János 1359.; Ferencz 1418.; Gergely.; László 1437. Soproni főispán; Ferencz 1458. 1459. (lindvai Bánffy Petronella); Miklós 1459.; István 1459.; László 1459.; Ferencz; N.; Domokos; János.; Bálint; László 1490. 1539.; Mihály 1588. 1604. (1. Ravonyi Kata 2. Rajky Anna); Anna (Zichy György); Tamás (Chutor Anna) †; Jakab 1552. (Essegváry Adviga); Sára (mérgesi Poky Miklós); Erzse (Hosszútóthy Farkas); Orsolya (Virginás György); 1-től Orsolya (Pethő György); Kata (Teveli Péter 1617.); János; 2-tól Tamás 1604. (Nádasdy Orsolya); Zsuzsa (1. mankóbükki Horváth Péter 2. Francsics Péter); Miklós 1678. (1. N. N. 2. Rajner Bora); László (Oroszy Erzse); Éva (1. Szily Ádám 2. Francsics Zsigm.); Mihály 1692. 1716.; Kata.; Lajos 1740. (Karcsay Teréz); Károly (Marcsay Karolina); Ferencz (Füg Teréz)
Az Osl nemzetségi tagokra vonatkozó okmányok szerint a következőket tudhatjuk:
1276-ban Comes Belud, az Osl nemből Beludnak fia IV. Béla és V. István királyok alatt több rendbeli hadjáratban szerzett érdemeinek tekintetbe vétele miatt IV. László királytól adományban nyerte Vas vármegyében fekvő Kechul földet* (tán Kethul = Kéthely), azonban a következett 1277. évben ezen földet, mely Sopron várához tartozott, vissza cserélte Beludtól, adván neki helyette ugyan azon vár tartozékaiból Loós, Lobló és Tord nevű földeket.*
Fejér Cod. diplom. tomo VII. vol. 2. p. 50.
Fejér Cod. diplom. tomo VII. vol. 2. p. 57.
Comes Hebordus, szintén az Osl nemből származott, kit 1270. táján Lodomér esztergami érsek a kedheli Mária monostor cisterci rendű apátja István panaszára megintett, hogy a Sopron megyéből járó dézsmák huszadát elakarja foglalni.*
Fejér Cod. diplom. tomo VII. vol. 2. p. 79.
1291-ben említetik Gergely, alramsi (?) comes), az Osl (Oschli) nemből Péternek fia.*
Fejér Cod. diplom. tomo VII. vol. 2. p. 164.
1278. évben Diénes, Péternek fia az Osl nemből, Ottokár cseh király elleni hadjáratban vett részt, és a lováról lehanyatlott Máté nádort ő segité föl.*
Budai Fer. Hist. lex. III. 26.
Azonban leghíresebb tagjai voltak az Osl nemzetségnek a XIII. század végén Osl János (Iván) és Imre; kik 1278-tól 1305. évig IV. László, III. András király alatt szüntelen háborogtak; mindkettő horvátországi bánságot is viselt. .*
Budai Fer. Hist. lex. III. 27-30.
Péter a fölebb említett János és Imre (v. Henrik) testvére veszprémi püspök 1289-ben.
Miklós szintén azok testvére Sümeg várát foglalta el maga részére, és azt birta 1296- midőn tőle III. András király részére vissza foglaltatott.
1437-ben László soproni főispán Ferencznek fia, ki asszonyfalvi Osthnak fia volt, és Demeternek fia Benedek Moglocza helységet, melyet Sarod helységért a csornai prépostságért cseréltek, miután Sárodot nénjük Ilka, asszonyfalvi Leökös Jánosnak leánya itéletileg maga részére megnyerte, – a nevezett prépostságnak vissza adták.*
Fejér, Cod. dipl. tom. X. vol. VII. 908.
1458-ban asszonyfalvi Ostffy Ferencz mint alperes ellen Mérgesi Péter perelvén, minden ügyeiben Dénes esztergomi érseket bizta meg biróúl.*
Teleki, Hunyadyak kora X. 587.
1459. évi oklevél szerint Ostffy Lászlónak gyermekei voltak: Ferencz, Miklós, István, László.
1491-ben Ostffy Miklós leleszi prépost volt.* Már 1484-ben ellentmond Bálint váradi püspöknek, ki a premontreik helyébe a cisterczi rendet behozni szándékozott.
Szirmay C. Zemplin. not. hist. 44.
1539-ben Ostffy László paghi Károli Pállal I. Ferdinand király követségi biztosa Szapolyai embereihez Esztergomban.*
Budai Hist. lex. III. 168.
A család mostan élő nemzedékéből Ostffy Sándor 1845-ben Vas vármegye szolgabirája volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem