Osegovich család. (Barlabasseveczi.)
Osegovich család. (Barlabasseveczi.)
Horvátország egyik ismertebb nevű nemes családa, mely jelenleg 1836. évtől majdnem átalában az új horvát irásmodor szerint Ožegović-nak irja nevét. A család eredete a régiebb századok homályába vesz el, nemességét állitólag IV. Béla királynak köszöni; azonban ezen okmánya nincs meg a családnak; hanem nemessége a családnak megerősítő alapot bir III. Ferdinand királynak a drobkoveczi nemesi jószágról 1646. octob. 29-én kelt kir. adomány-levelében, melyben egyszersmind, – mint a hozzám intézett közlés tartalmazza, – eléfordul a II. Ulászló és II. Lajos királyaink korában élt barlabasseveczi Osegh András, kinek fia Miklós, ennek István, ennek ismét Miklós, ennek 1646-ban élő következő öt fia volt: Márton, Péter, Mihály, György és Mátyás. Ezek közűl Márton magnélkül halt meg; a többi négy gyermektől származó nemzedék máig is él Horvátországban.
Horvát és Slavon ország kitünőbb férfiairól irt munka szerint* 1496. évben barlabassevicz Osegh András Báthori István nádortól bajnai Both András bán nyomorgatásai ellen szóló ótalom-levelet nyert.
Ez báró Maretich (de Rio-alpon) Ernő-Gedeon ezredes és M. Teréz rendi vitéz következő műve: „Ehrenbuch ausgezeichneter Kroaten u. Slavonier.', Előttem ismeretlen.
1508-ban Osegh Miklós mint Kemleki vitéz nemes említetik.
1578. jan. 13-án Od'segovich Miklós mint Gvozdarszko vár parancsnoka a megnevezett erődnek a török elleni szilárd megvédésében a megmaradt őrség kiéheztetvén, vitézül hal meg.
1580. 1586-ban Osegovich ifjabb Miklós vajda (az az hadnagy) volt.
1646-ban Osegh Márton szintén vajda volt.
1673. Osegovich János kapitány élt, ki a kemléki nemességgel együtt a király hűségében megmaradt.
Végre a XVII. század végéről egy Osegovich Lukács említetik, mint ki 1682. évben a törökök elleni Kandia melletti hadban esett el.*
Kačić András dalmát költő következő czímű két müvében: I. Pisma Davoria od Ožegovića Luke i Burića Jakova és a II.Pisma silnoga Luke Ožegovića , kako pogibe rata od Kandije. – Azonban a költői mű gyönge hitelű forrás történelmi tekintetben!
A család egyik gazdagabb és jelenleg virágzóbb ágának máig leszármazása* következő:
Családi közlés szerint.
Osegh András 1496.; Miklós 1508.; István; Miklós 1578.; Márton. †; Péter. 1646.; Mihály. 1646.; György. 1646; Mátyás. 1646.; Mihály; Mátyás; Pál 1753. Kőrös v. alispán; Márton plébános Kapronczán.; István szül. 1770 † 1837. itélőmester (Markovics Jozéfa); Imre zengi és modrusi püspök 1834-től. báró 1858.; Metell szül. 1814. cs. kir. főtörv. széki tanácsos 1858. báró.; Gusztáv 1848. Varasd várm. sz. biró.
A fölebbi családfán az 1646. évi adományozottak közűl Mihály ágán, ennek kis unokája Pál Kőrös vármegye szolgabirája volt, és 1753-ban a Raven környékén támadt paraszt lázadás lenyomásában tünteté ki magát. Három fia Márton, István és Imre maradt, ezek közűl Márton a papi pályára lépvén, Paduában tanult, és hittani tudor lett, meghalt ifju korában mint kapronczai plébános. Testvére
Imre szintén papi pályára lépett, 1801-ben Zágrábban avattatott fel, és 1833. decemb. havában zengi és modrusi megyés püspökké neveztetett ki, az uralkodó ház irányában főleg az 1848–49. években mutatott hűsége által szerzett érdemeket; 1849-ben cs. k. valóságos belső titk. tanácsos, 1852-ben a Leopold rend közép keresztese lett, és ez utóbbinál fogva osztrák birodalmi báróságot nyert 1858. mart. 6-án,* mely István testvérétől nemzett unokájára Metell-re is dijelengedés mellett átruháztatott.
Életrajzi adatait közli a Luna czimű zágrábi lap 1858. évi 30. szám.
István szül. Kőrös vármegyében Vinareczen 1770. aug. 8-án, előbb Szerém utóbb Varasd vármegye főügyésze, utóbb kerületi, majd báni táblai ülnök, kir. tanácsos lett; 1825. 27. és 30-ban a magyar országgyülésre tartományi követ, 1832-ben pedig a horvát-slavon rendektől itélőmesterré választatott, és e minőségben ült 1832 től 1836-ig a magyar országgyülésen. Meghalt 1837. évben. Nejétől Markovics Jozefától két fia maradt: Metell és Gusztáv, ez utóbb 1848-ban Varasd vármegye szolgabirája volt, de utóbb a hívatalos pályáról véglegesen elvonult. Testvére
Metell szül. 1814. évben Zágrábban. Hívatalos pályáját Varasd vármegyénél kezdte, hol 1831-ben al-, 1836-ban főjegyző lett. 1845. 46-ban a m. kir. udv. kanczellariánál titkár, 1847–48-ban m. kir. helytartósági tanácsos, és Zágrábban a báni tanácsnál ösztályfőnök, 1848. decembertől császári belügyi miniszteri tanácsos és hívatalos kapcsolatban az igazság-ügyi miniszteriummal. Végre 1851-től a legfőbb semmisitő törvényszék tanácsosa lett. A forradalmi időszakban mint Jellasich határozott híve fáradozott. 1854. april. 22-én (máj. 25. kelt rendi diplomával) Leopold rend lovagjává neveztetett, s végre 1858. mart. 6-án nagybátyja a zengi püspök Osegovich Imre által nyert osztrák báróság reá, s a tőle származott nemzedékekre is kiterjesztetett,* és pedig úgy, hogy Varasd mellett jószágáról belai előnévvel is élhessenek.
Életrajzi adatait lásd Luna belletristisches Beiblatt der Agramer Zeitung 1858. nro 31.
Az említetteken kívűl az Osegovich családnak a XVIII. században élt tagjai közűl megemlitendők: János, ki a báni tábla ülnöke volt.
Ferencz a múlt század utolsó tizedében Kőrös vármegye alispánja, azután Szörény vármegye, végre Zágráb vármegye alispánja lett; és e század elején meghalt.
A papi pályán ismeretes két György, mindkettő Romában tanult, és hittani tudor lett, az idősb varasdi kanonok, az ifjabb plesiviczai plébános volt.
Az 1646-ban élt György ágából utódai közűl a XIX. században István szolgabirón kívűl még két Imre nevezetűt emlithetünk meg, mint Kőrös vármegyénél szolgált tisztviselőket, és pedig az idősb Imre fő adószedő volt; ennek fia János nep. 1859-ben cs. k. járásfőnök; az ifjabb Imre bölcsészeti tudor, remek latinsága miatt Kőrös megye híres főjegyzője volt, meghalt virágzó korában 1840-ben. Ugyan ezen ágazatból Márton 1859-ben cs. k. járásbirói segéd volt.
A barlabasseveczi Osegovich család nemesi czímere következő: a paizs kék udvarában hármas zöld halmon kettős farkú oroszlán ágaskodik, első jobb lábával kivont török kardot villogtatva, első bal lábával zöld borostyánkoszorút tartva. A paizs fölötti sisak koronájából szintén a paizsbelihez egészen hasonló oroszlán emelkedik ki. Foszladék mindkét oldalról aranykék.
A barlabasseveczi és belai Osegovich bárók czímere pedig következő: a paizs függőlegesen kétfelé oszlik, a jobb oldali ezüst udvarban egy magas fakereszt látszik, melyet három fordulattal olajfa koszorú övedz körűl; a baloldali vörös udvarban kettős farkú arany oroszlán ágaskodik, első jobb lábával arany markolatú kivont szablyát, a bal lábával zöldellő borostyán koszorút tartva. A paizs fölött bárói korona, és azon ismét két egymással szemben álló koronás sisak nyugszik, a jobb oldaliból a leirt koszorús kereszt, a balból a leirt oroszlán emelkedik ki. Foszladék jobbról ezüstkék, balról aranyvörös. A paizs alatt vörös szalagon arany lapidaris betűkkel horvát nyelven e jelszó (devise) olvasható: „Sve za Cara i za Domovinu” (mindent a császárért és hazáért).
