Mártonffy család. (Csik-karczfalvi.)

Teljes szövegű keresés

Mártonffy család. (Csik-karczfalvi.)
Szintén székely és szintén csikszéki eredetű család; áll-e az előbbivel vérségben? nem tudjuk; egyébiránt pusztán név hasonlatnál fogva e következtetés túl merész is volna, miután a Márton kereszt név eléggé közönséges, ebből pedig egyik helyen épen úgy, mint a szomszéd helységekben támadhatott természetes felfogással a Mártonffy nevezet, a nélkül, hogy a két egyforma nevet fölvett családnak vérrokonságban kellett volna állania.
A csikkarczfalvi Mártonffyak közt ismeretes azon György, ki 1713-ban esztergami kanonokból erdélyi püspökké lőn, mely püspöki szék az akkori főkormányszék által az országból kiköltöztető határozatánál fogva Illyés Andrásnak püspöksége óta, 1697-től üresen állott. Mártonffy György az ekkor harmadszor visszaállított püspökséget, ennek jószágait, s a káptalant rendezte, s új állomási helyekkel gyarapította. Meghalt 1721. sept. 5-én. Ő neveztetett, mint erdélyi püspök, először liber bárónak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem