A KLINIKUS
A KLINIKUS
Adatok Korányi Sándor saját kezével írt hivatalos életrajzából:
„Az I. belgyógyászati kórodán 1890-ben mint gyakornok, 1891- és 1892-ben mint második, 1893-ban mint első tanársegéd, 1894 és 1895-ben mint laboratóriumi tanársegéd működött. 1895 május havában az I. belkóroda adjunktusává neveztetett ki.”
Mi rejlik a száraz adatok mögött?
Elsősorban munka. A klinikai gyakornok munkája, mely akkoriban éppúgy gerince volt a klinika életének, mint ma. Ha az adjunktus vagy a professzor, vagy akár valamelyik tanársegéd beteg lesz és otthon marad, a klinikai munkában nem keletkezik fennakadás. Ha a klinikai gyakornok nincs a helyén, minden felborul és a klinika akadozik. Nem lehet ma már pontos fogalmunk, hogy ezekben az években milyen keretek között zajlott a klinika, vagyis belkóroda napi élete. Talán nem is sokban különbözött egy mostani klinika életétől, legfeljebb abban, hogy az orvosok sokkal többet foglalkoztak a betegekkel és kevesebbet a laboratóriummal és az adminisztrációval. Egészen biztosan kitöltötte a tennivaló akkor is a klinikai gyakornok egész munkaidejét, és ha ambiciózus volt és többre akarta vinni, bőven kivette részét a munkából a munkaidőn túl is.
1890-ben üt ki az országban, de elsősorban a fővárosban az influenzajárvány. Korányi Frigyes az Orvosi Hetilapban számol be erről a betegségről, és megfigyelései közt utalást találunk olyan szövődményekre, melyek az enkephalitis lethargicának, az agyvelőgyulladásnak felelnek meg. A következő esztendő Koch nagy felfedezésének, a tuberculinnak születési éve. Az Orvosegyesület, melynek Korányi Frigyes az elnöke, bizottságot küld ki a tuberculin tanulmányozására. Korányi Frigyes mérsékelt objektív lényének köszönhető az, hogy a kezdeti lelkesedés nálunk nem szedte olyan mértékben a tuberculintherapia áldozatait, mint máshol. Erre az évre esik Korányi Frigyes 25 évi tanári működésének megünneplése is. 1892-ben kolerajárvány, üt ki. 1893-ban meghal Markusovszky. 1894-ben jelenik meg a nagy Bókay–Kéthly–Korányi tankönyv: A belgyógyászat kézikönyve első kötete. Ekkor merül fel Korányi Frigyesben a pneumothorax gyógyító hatásának gondolata a tüdőtuberkulózisban. E napjainkig hatásosnak bizonyult terápia kidolgozásával Korányi Frigyes fiát bízta meg, és mint ezt Korányi Sándor maga írja: nagyrészt az ő hibája, hogy a jó gondolat nem került kivitelre, és a későbbi légmellkezelés másnak a nevéhez fűződik.
Eseményekben és munkában gazdag évek ezek Korányi Sándor számára is. A strassburgi munka eredményeképpen számos agyélettani munka készül el, részben önállóan, részben még Jacques Loebbel; és néhány munka Vas F. társszerzővel, majd önállóan is, már itthon kerül kidolgozásra. 1893-ban Az ideggyógyászat alapvonalai – Orvostanhallgatók és orvosok számára. De már megjelenik az első munka, mely új utakat jelöl: Zur Physiologie der Harnabsonderung (A vizeletelválasztás élettana). 1894-ben egész sora jelenik meg a közleményeknek, amelyek már a vizeletelválasztással, a vér és vizelet összetétele közti viszonnyal, a vizelet összetételét szabályozó tényezőkkel, a vérplazma koncentrációjának szabályozásával foglalkoznak.
1891 májusától egy éven át Korányi Sándor nehéz feladatot vállal: helyettesként átveszi az Állatorvosi Akadémia élettani tanszékét, és mint helyettes tanár előadja az élettant, a szövettant és a fizikát. Munkáját lelkiismeretesen végzi, tanul, készül és fiziológiai kísérletekkel is foglalkozik. Közben nem szakad el atyja klinikájától sem. Alig érthető, hogy mindenre hogyan jut ideje. A sok munka eredménye: „1893-ban a kísérleti és gyakorlati idegkórtan magántanárává képesíttetett.”
Közben változatlanul sokat tanul, sokat utazik és sok mindent megfigyel. Münchenben Voit intézetét tekinti meg, tanulmányozza a Pettenkoffer–Voit-féle anyagcserekészülékeket, és megcsodálja az 1 g pontosságú mérleget, a kalorimétert, melybe ember fér bele, és amelyben az ember dolgozik és munkája lemérhető. A készülékek „látásánál sokkal szembeötlőbb” azok „tökéletessége és az a sok nehézség, amelyek le voltak küzdendők addig, amíg a berendezés végleges alakot nyert”. „Voit öreg kora dacára még a legélénkebb laboratoriumi működést folytatja.”
Hallgatja Erb előadásait is. „Erbet sikerült megfogni előadás után. Mint kiváló kegyet engedte meg, hogy a klinikai viziten gelegentlich részt vegyek. Majd megpróbálok eljárni, ha ki nem néznek onnét. A klinika látogatása egyedül az Assistent-Arztoknak van megengedve, és a tilalom alól Erb sem szokott kivételt tenni.” A német alaposság talán már nem is olyan szimpatikus, mint Strassburgban. Erb „előadásai desillusionáltak – írja Korányi –: egy beteg, egy medikus megnézi, referál, Erb kérdez. Colloquium. Egy betegre kevés idő jut. A módszer tanítási szempontból jó, de csak kezdőknek”.
Erbtől sok újat nem hall. Annál élvezetesebbek Hoffmann és Kühne előadásai. Legtöbbet Vierordt gyermekgyógyászati előadásain tanul. Ha hazatér lakására, kémiát és biokémiát tanul, a szó szoros értelmében magol. Érdekesen írja le Bunsen különleges alakját. Bunsennek időnként fejfájása van. Ilyen napokon megközelíthetetlen. „Ich habe heute Kopfschmerzen!” Ez azt jelenti, hogy társaságában senki egyetlen szót sem szólhat. Erb klinikája érdekes. 4 nagy pavillon, 160 ágy, bámulatosan gazdag beteganyag. Igen nagy ambulantia. „Persze itt nincsen az a sok jótékony és egyéb intézet, melyek nálunk a klinikai ambulantiák kárára működnek!” A laboratórium sajnos nagyon hiányos, ezzel szemben a villamos vizsgáló eszközök tökéletesek. Frankfurtban megtekint egy villamos kiállítást. Galvanométerek, szárazelemek pompás gazdagsága. „Ezekhez vajmi keveset értek, csak imponálnak.”
Nancy, majd ismét Párizs. Itt tölti be 29. életévét. Nancyban Bernheim klinikáján nézelődik. „Mindenki mindenkit hypnotizál és suggerál. A hypnosisok a kórteremben a többi beteg láttára történnek, ami kétségtelenül nagy mértékben járul hozzá az egész beteganyag hypnotizálhatóságának és suggestibilitásának emeléséhez.” „Álmatlanságot és székrekedést, neurosisos fájdalmakat és hysteriás görcsöket egyaránt így gyógyítanak. Minthogy azonban sem Charcotnak, sem nálunk Laufenaueréknek (akármit is mondjanak ők) eredményeik nem voltak, azt hiszem, ehhez Bernheim egyéniségére és a Nancy-i légkörre van szükség.”
Korányi jól átlátja e terápiás módszerek veszélyességét is. Bernheim egy fiút hipnotizál és azt szuggerálja, hogy nem tudott aludni, mert a kórteremben éjszaka két beteg összeverekedett. Nemcsak a fiú marad meg ebben a hitben, hanem az egész kórterem emlékezik a verekedésre. „Jóhiszemű hamis tanúkat lehet csinálni” – jegyzi meg Korányi Sándor, azután elgondolkodik. Valójában a szuggesztió erejével ilyen hamis tanúkat állítanak elő a bírók maguk is, amikor speciális irányban és speciális módon szuggesztíven kérdéseket tesznek fel. „Az én nézetem – szögezi le apjának írt levelében –, az 5–6 ember Bernheimet vagy felülteti vagy bolond. És miután arról a szegény elsassi parasztról az elsőt nem tudom feltenni, látva ilyet, azt hiszem, hogy bolondok, abból a fajtából, amilyen csakis Nancyban van, és amilyenek csakis Bernheim provencal túlzásaival és örökös beavatkozásaival betegeinek szellemi életébe, hozhatók létre.” Korányi ismét tisztán és józanul gondolkodik. A psychotherápiát egészében nem veti el: „annak hasznos oldala is lehet.”
Párizs „bámulatos város”. „Egyik omnibusz tetejéről a másikra” kapaszkodik. Most alaposabban megnézi a Louvre-t és Párizs többi értékét. Charcot-ról már más a véleménye, mint első párizsi tartózkodásakor: „…igen nagy színész.” Hallgatósága „urak és dámák által vegyesen képzett”.
1895, Lipcse. Irtózatos meleg… Curschmann klinikája. „Azt hiszem, hogy sehol nincs egy második ehhez hasonló intézet.” A klinika 600 ágyas. Földszintes barakképületek, minden barakk végén egy terasz, ahová 10 ágyat lehet kitolni. Az egész klinika igen szépen gondozott kertben van, a betegek egy részét kerekeken járó ágyakon a kertbe tolják. A klinika nagy attrakciója azonban a méretekkel arányos pompásan felszerelt laboratórium, fotográfus műhely, állatműtétekre szolgáló terem („vivisectorium”), nagy kémiai, alig kisebb bakteriológiai laboratórium, mikroszkópos szoba. „Kórbonctani készítmények, ikonographia, könyvtár, melyben 29 (!) különböző folyóirat található.” „Ilyen apparátussal senki, még Charcot sem dolgozik!” – írja.
Ismét olvassuk a sztereotip, de mindig jellemző tudósítást: „Curschmann igen szívesen fogadott, és rámbízta, hogy üdvözöljem apát nevében.” Curschmann előadásai igen értékesek. „Előadás alatt egészen más ember, mint különben, és az ember elfelejti neki német serfőző kinézését. Kochról higgadtan és méltányosan beszélt, ahogy azt ma alig lehet másoktól hallani.” A tüdőtuberkulózis tárgyalásakor előadásában „nem az a ma divatos utálatos nihilismus nyilatkozott meg”: Berlinben rövid tartózkodás. A berlini Koch-intézetben Korányi Sándor később dolgozik, 1904-ben Wassermann mellett:
A levelekben azonban új hang csendül fel. Az aggódás, bizonytalanság hangja. Ahogy Korányi Frigyes életében a nagykállói száműzetés fenyegette az életpályát töréssel, úgy jelenik meg Korányi Sándor életében a felsőbb adminisztrációs hatalmak intézkedése: Korányi Sándor nem. dolgozhat Korányi Frigyes klinikáján. Az atya nem tolhatja a fiú szekerének kerekét. Elvileg helyes rendelkezés, az adott esetben azonban súlyos gondokat okoz.
Már a Magyar Hírlap 1896-os évfolyamának december 30-i számában jelent meg Schächter Miksa tollából egy olyan cikk, mely apák intézményében alkalmazott protekciós fiúkról szólt. Bár finom formában és elvileg helyesen, némi rosszallással említi meg ez a cikk Korányi Frigyes klinikáját, mely egyik példája e helytelen gyakorlatnak. Korányi Frigyes részletesen válaszol. A Magyar Tudományos Akadémia irattárában Korányi Erzsébet kezeírásában, nyilván késői másolatban található Korányi Frigyes önérzetes és részletes válasza. 1897 őszén azonban miniszteri rendelet jelenik meg, mely „megtiltja, hogy professzorok fiai atyjuk intézetében vagy klinikáján alkalmaztassanak mint asszisztensek vagy adjunktusok”. A komoly tudományos munka már megindult a klinikán. Korányi Sándor, mint a laboratórium vezetője, mélyen belevetette magát a Strassburgban és máshol tanultak felhasználásába, fizikai-kémiai methodikákat alkalmaz a klinikumban, és ezek segítségével már eljut nagy felfedezéséhez, a veseelégtelenség lényegének felismeréséhez és a hyposthenuria fogalmának legalább gondolatban történő megalkotásához. Számos munkatárssal végzi kísérleteit és fagyáspont-meghatározásait, amikor a rendelet megjelenik. „Átéreztem akkor, amit most átéreznek tanítványaim közül azok, akik egyszerre beteganyag és laboratórium nélkül maradnak” – mondja Korányi Sándor 1936-ban, amikor 7ó éves születésnapján válaszol a hozzá intézett beszédekre, és beszédébe beleszövődik a klinika megszüntetése miatt érzett szomorúság. A klinikát akkor is el kellett hagynia, és ez csaknem olyan csapás lehetett, mint az apa száműzetése. Először Bókay János segített. Az akkor Stefánia gyermekkórházban ideggyógyászati rendelést létesített, és annak vezetőjeként Korányi Sándort neveztette ki. Később a Szent István kórházban jutott tevékenységhez, Müller Kálmán jóvoltából, mint az ideggyógyászat rendelőorvosa, majd osztályos főorvosa. Ez az idegosztály 120 ágyas volt. Ellátására Korányi Sándoron, a vezetőn kívül még három orvos állt rendelkezésre, de ezek közül az egyik a sebészeti osztályra is be volt osztva, és elsősorban a narkotizálás volt a kötelessége. A Szent István kórházban homeopathiás osztály is működött. Az idők haladása folyamán a főorvos, Bakody nyugalomba vonulásával ezt az osztályt megszüntették. A homeopathia már a múlt században sem volt időszerű, bámulatos mégis, hogy a fasiszta Németországban milyen mértékben vált lehetségessé feltámadása a harmincas években. Az idegosztály mellett mint helyettesnek, Korányi Sándornak kellett átvennie a sokkal nagyobb, de éppen olyan vagy aránylag időnként még mostohábban ellátott belgyógyászati osztályt is. Ennek zsúfoltságáról csak annak lehet fogalma, aki a jelenlegi körülmények közt működik egy területhez csatolt és azt kötelezően ellátó kórházi vagy – sajnos – klinikai osztályon. Különösen télen „a sűrű ágysorok közé szalmazsákok kerültek a földre, melyeken sokszor két beteg osztozott, emlékeztetve némileg a párizsi Hôtel Dieu-re, az igaz, hogy századokkal régibb állapotában, ahol négy betegnek kellett egy ággyal beérnie”.
Müller Kálmán továbbra is segített. Korányi Sándornak lehetősége nyílt arra, hogy főorvosi szobájában egy kis kémiai laboratóriumot rendezhessen be.
A klinikával a kapcsolat szerencsére egészen soha sem szűnt meg. A hátsó lépcsőn át elérhető félsötét folyosót és két kis egyablakos szobát 1900-ban – Korányi Sándor említett válaszbeszédében úgy emlékszik, hogy 40 000 forint költséggel – „nagyon szerény kis laboratóriummá” sikerült átalakítani, és ebben Korányi Sándor folytathatta klinikai munkatársaival alapvető vizsgálatait, amennyiben a kórházi munka erre lehetőséget adott. De amint Korányi Frigyes nagykállói száműzetése végeredményben óriási gyakorlat és tekintély megszerzéséhez járult hozzá, úgy Korányi Sándor száműzetési periódusának is volt haszna. Bármilyen nyomorúságos volt a kórházi betegek ellátása, ez a beteganyag gazdag és igen változatos volt. Különösen sok volt a sebészi ellátást igénylő beteg, és a sebészeti osztály vezetője olyan úttörő és ragyogó képességű sebész volt, mint Herczel Manó. A közös munka, a sebészeti és belgyógyászati osztály összehangolása a belgyógyászat és sebészet határterületeinek tanulmányozására olyan lehetőséget nyújtott, melyet nem lehet elég nagyra értékelni. Az elmélet és tudomány a gyakorlat és a mindennapi betegellátás művészetével ötvöződött.
A háttér a klinikai laboratórium volt. Egyre nagyobb méreteket öltött a laboratóriumi munka, melyben a legfőbb segítő Bencze Gyula, későbbi István kórházi főorvos, egyetemi rk. tanár. Az ekkor végzett alapvető kutatás eredményei a berlini Richter professzorral együtt kiadott két kötetes nagy munka, a Physikalische Chemie und Medizin keretében váltak közkinccsé.
Korányi Frigyes naplója megjegyzi: „1895-ben nyerte el Sándor fiam a Szent István kórház idegosztályát. 38 év előtt nekem állítottak fel először közkórházi idegosztályt.”
„1897. március 20-án lett kinevezve Sándor fiam rendkívüli tanárnak.”
Korányi Frigyes fogalmazványa: „K. S. az idegrendszer kísérleti és gyakorlati kór- és gyógytanénak ny. rk. tanári címmel és jelleggel felruházott magántanára ny. rk. tanárrá neveztetik ki. Tananyagának kiegészítésére az I. belgyógyászati klinika laboratóriuma és ambuláns idegbeteganyaga rendelkezésére bocsáttatik addig, amíg azt ezen intézet főnöke az intézet saját céljaival összeférhetőnek találja.” Most már igazán nem aktuális az a kissé lemondó hangú mondat, melyet Korányi Sándornak egy 1889 május 15-i levelében olvasunk: „Igazán megijedek, ha meggondolom, hogy mindjárt 23 éves vagyok és még semmihez sem fogtam hozzá, ami pályám praktikus oldalához tartozik…’’
A praktikus oldal! Korányi Sándor nem volt praktikus a szó mindennapi értelmében. Aki csak ismerte, kissé félszegnek, a mindennapi élet felett állónak, elvontnak, gyakorlatiatlannak ítélte. E felületes megítélés azonban nem vonatkoztatható Korányinak mint gyakorló orvosnak és betegeinek kapcsolatára. Az akadémiai grádusok elnyerésével párhuzamosan ugyanis Korányi Sándor „gyakorlata”, a praxis is megindult, nagyrészt konziliáriusi praxissá alakult, de otthoni magánrendelésből is állt, és ez egyre több idejét vette igénybe. Ez az idő nem volt haszontalan. Nem nézhetünk álszent módon félre a praxis lukratív szempontjai felett sem. Hiszen az anyagi jólét ebben az időben fontos bázisa annak, hogy valaki nyugodtan, gondok és köznapi töprengenivalók nélkül szentelhesse magát a valóban értékes gondolkodni- és töprengenivalóknak. Ennek a praxisnak volt köszönhető a Váci utca 42 számú ház felépülése. Ebben a házban élt és működött Korányi Sándor, és ebben a házban hunyta le szemét. De nagy jelentősége van a praxisnak ezen felül is. Soha klinikán, kórházi osztályon nem lehet olyan mélységben foglalkozni egy-egy beteggel, mint négyszemközt, az otthon nyugodt és barátságos környezetében. Soha úgy nem lehet megismerni a beteg embert, mint abban a félórában, melyet egészen neki szentelünk és amelyben az orvos és a beteg zavartalan együttléte szolgálja a bizalmat és a megértést.
Korányi rendkívül sokat foglalkozott a betegekkel, délutánonként otthon rendelt, fennmaradt idejét kocsizással töltötte. Ezeken az útjain hűségesen kísérte felesége, aki e rövid időszakokat tudta csak férje mindennapjából a maga számára biztosítani.
Házassága ugyanis erre az időszakra esik. Kubinyi Margit hűséges és méltó élettársa volt. Egymás után születtek a gyerekek, először Sándor, a nagy ígéret, aki sajnos a gyógyíthatatlan és máig is kiismerhetetlen sklerosis polyinsularis betegségben a húszas évek végén fejezte be fiatal életét, és ezzel soha nem csökkenő bánatot okozott szüleinek, aztán Erzsébet, aki atyjának mindvégig gondozója, őrangyala volt, és aki halálos ágyán is mellette állt, majd a két tehetséges fiú, János és László. Nehéz dolog azonban egy olyan nagy ember feleségének lenni, akinek gondolatai a tudomány mélységeiben kutatnak, tevékenysége pedig a klinika vagy kórház és a rendelés között oszlik meg. Mi marad a családnak? Örök probléma. A házasság mégis hosszú ideig boldog volt, mint a szülők és nagyszülők házassága. Aztán kiismerhetetlen okból katasztrófával végződött, 1919-ben válással.
Ezekben az években Korányi ismét sokat utazik. Részben egyedül, részben feleségével. Helgoland, Hamburg, Drezda, hosszabb tartózkodás Berlinben. „Wassermann mellett dolgozom, aki igen kedves hozzám, és igazán rendkívül szíves ember. Odaáll mellém, mutat, magyaráz, én pedig beállottam segédnek mindenhez, hogy mindent lássak, amit lehet próbáljak. Régen nem próbáltam azt az örömet, hogy az ember egész nap egy dologra gondoljon, és nagyon élvezem.”
Házasság, család, praxis, klinikai karrier, a veseelégtelenség hatalmas és vadonatúj épülete. Milyen tartalmas évek! Hogyan lehetséges ennyi tartalommal tölteni az életet. Egy levél Felsőkubinból: „Most fejeztem be könyvem számára a szívbetegségek fejezetének utolsó átdolgozását. Az idén nagyon jól megy a munka. Egy melléképületben felfedeztünk egy kis meszelt falú szobát. Egyetlen ajtaja a kertbe vezet. Nincs benne semmi egyéb, csak ami a munkához tartozik. Ide bújok be tíz órakor és dolgozom ebédig. Három órakor visszajövök, és dolgozom uzsonnáig. Akkor megyünk sétálni.” Egy másik levélből: „Én kis dolgozószobámban ideális csendben és nyugalomban végzem teendőimet.” Így él Korányi Sándor akkor, amikor nyaral. Egy levél Balatonföldvárról, a nyaralóból: „Hiába próbáltam Pesten nyugodtan dolgozni, ide menekültem, ahol most már egy-egy napi megszakítással vagy 10 napja ülök. Reggeltől estig számoltam; írtam, végre tegnap elkészültem egy dolgozatommal, amely ugyan nem oda vitt, ahová jutni akartam, de amelynek eredményével meg vagyok azért elégedve…”
Az életpálya tovább emelkedik. 1907-ben a belgyógyászati diagnosztika nyilvános rendes tanára, és két évre rá, 1909. október 1-én megtartja székfoglaló előadását mint nyugalomba vonult atyjának utóda, a belgyógyászat rendes tanára. Korányi Frigyes ekkor már báró a király jóvoltából. Ma nevetséges cím, akkor azonban különös kegy, mely addig orvost nem ért. A báróság a fiúkra is átszáll. 1909 októberétől 1936 júniusáig Korányi Sándor báró a III. számú Belklinika igazgatója. Mielőtt erről a 27 évről, a Korányi-iskola kiteljesedésének történetéről szólnánk, megkíséreljük röviden vázolni, hogy miben állott Korányi Sándornak mint kutató tudósnak, a „vesepathologia atyjának” munkássága, és milyen hatása volt ennek az egész orvostudományra.
