ILOSVAY MINT POLITIKUS
ILOSVAY MINT POLITIKUS
Az előbb elmondottak után nem kell bizonyítani, hogy Ilosvay ízig-vérig közéleti ember, „homo politicus” volt. Egy-egy egyesület ténykedésében mindig a távolabbi kihatásokat nézte. A tudományok népszerűsítésétől nemzete felemelkedését várta. Így szólt 1906-ban: „A népek versenyében az a nemzet boldogul a legjobban, a melyik a természettudományok megállapított igazságait az iparban, kereskedelemben, mezőgazdaságban, állattenyésztésben stb. a legtöbb értelemben bírja hasznosítani.” Még tovább ment, amikor a tudás szerepét az egyes emberek életére vonatkoztatta: „A szabadsággal élni csak a művelt ember tud.”
Berthelot példáján látta Ilosvay, hogy a természettudományoknak mennyit használ, ha nemcsak a tudományos búvárkodás és a kémia oktatása terén állja meg a helyét egy tudós kémikus, hanem a napi politikában is aktív szerepet játszik, később azonban „sokat emlegette, hogy kár volt neki a politika csalóka mesgyéire tévednie”.
1910-ben mint kiváló szónokot és nagy tekintélyű tudóst a kormánypárt felkérte (Tisza István volt akkor a miniszterelnök), induljon a képviselőválasztáson. Az erdélyi Szolnok–Doboka megyei Magyarlápos körzetében indult, és ellenjelölt nélkül választották meg.
Nem vette észre, hogy olyan politikát támogatott, amely mindennek volt nevezhető, csak demokratikusnak nem. Ő csak azt látta, hogy meg kell ragadni minden lehetőséget, amelyből a magyar nemzeti kultúra nagyobb megbecsülését, a természettudományok hazai felemelkedését lehet remélni. Ez a gondolat vezette akkor is, amikor ugyancsak Tisza István felkérésére 1914-ben elvállalta a vallás- és közoktatásügyi minisztérium ún. politikai államtitkári tisztségét. Pár hónappal korábban (ugyancsak 1914-ben) a Természettudományi Társulat elnöke, s csaknem ugyanakkor a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke is lett, így a magyar tudósok közül ő volt akkoriban a legbefolyásosabb ember. 1914-ben kitört azonban az első világháború.
Egyéniségének értékeit, de egyben korlátait is mutatja Ilosvaynak a háború alatti tevékenysége.
Egyetlen olyan ember sem volt azokban az időkben, aki egészen tisztán látott volna minden kérdésben, ezt tőle is helytelen lenne számon kérnünk.
Kezdetben, mint a magyar értelmiség legtöbbje, elhitte a militaristák szólamait, s a háborút Magyarország részéről jogos önvédelemnek minősítette, azonban elég hamar rájött a harc értelmetlenségére. Igen jól mutatja borzadását a háború pusztításától, hogy bár a háború még nagyban tartott, s ő egy harcoló ország államtitkára volt, 1917-ben a Természettudományi Társulat közgyűlésén az elnöki megnyitóban ezeket mondotta:
„Sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy a chemia, melynek a közegészség, a mezőgazdaság, az ipar, a művészet oly sokat köszönhet, mely az emberi erő megkímélése, az élelmezés megkönnyítése és megjavítása, a betegségek gyógyítása érdekében tett hasznos szolgálataiért igényt tarthat milliók hálájára, eszközt adott millió és millió ember meggyilkolásához és milliárdokat érő vagyonnak megsemmisítéséhez is.”
Joggal merül fel a kérdés, hogyha Ilosvay ilyen mértékben háborúellenes volt, miért vett részt egy háborús kormány munkájában, s miért nem fejezte ki legalább lemondásával a kormány politikájának megtagadását. Látnunk kell azonban, hogy feladatának azt látta, hogy a nehéz időkben is biztosítsa a különböző kulturális intézmények működésének feltételeit.
A Tisza-kormány bukásával (1917) mint államtitkárt nyugdíjba helyezték. Azzal egyidőben képviselői mandátuma is lejárt. Ilosvay politikai karrierje mélypontra süllyedt. A Tanácsköztársaság a Magyar Tudományos Akadémia és a társadalmi szervezetek működését átmenetileg szüneteltette, így az azokban viselt tisztségei értéküket vesztették. Azt is mondhatnánk, hogy ezzel Ilosvay politikai pályája befejeződött.
A Tanácsköztársaság alatt csak mint a műegyetem igen aktív tanszékvezetője, a Természettudományi Közlöny és a Magyar Chemiai Folyóirat megbecsült munkatársa fejtett ki élénk munkát.
Amikor azonban a Tanácsköztársaság megbukott és ismét megindult a régi állami és társadalmi apparátus, Ilosvay újra az Akadémia másodelnöke, a Természettudományi Társulat, a Közegészségügyi Egyesület stb. elnöke, sok más egyesület vezetőségének tagja lett, s folytatta a pár hónappal azelőtt abbahagyott munkát.
Nagyon érdekes és jellemző a szerzőjére az a kiáltvány, amelyet Ilosvay a Természettudományi Közlöny újraindulásakor mint a Természettudományi Társulat elnöke közzétett. Nem vette át az újonnan uralomra került régi urak vérszomjas, kommunistaellenes hangját, hanem inkább apolitikus álláspontot foglalt el (s ez is bizonyos fokú hősiességnek számított azok között a viszonyok között)
„A tanácsköztársaság kikiáltóinak szeme előtt mélyreható átalakítások képe lebegett. Törekvésük politikai okainak bírálata nem tartozik reánk.” A kiáltvány további soraiból a direktórium dicséretét is kiolvashatjuk: „Megnyugtató, hogy a Társulat alapjai kárt nem szenvedtek, könyvtárunk és könyvkészletünk csorbítatlan, helyiségeinkbe idegenek nem telepedtek le és vagyonunk egésze csorbítatlan.”
Amikor az ellenforradalmárok minden vonalon hajtóvadászatot indítottak a Tanácsköztársaság során tevékenykedett emberek ellen, Ilosvay nem tartott velük, sőt, ahol csak tehette, mérsékelte, fékezte akcióikat.
Amikor például a műegyetemen felülvizsgálták a Tanácsköztársaság alatt „kompromittált” professzorokat, különösen a kémiai technológia professzora, Pfeifer Ignác ellen indult rágalomhadjárat. (Pfeifer a Tanácsköztársaság Szociális Termelési Népbiztosság Vegyészeti Osztályának vezetője volt.) Az eljárás során döntő volt Ilosvay vallomása, úgy is mint kémikus kollégáé, úgy is mint nagy tekintélyű közéleti egyéniségé. Többek között azt mondta, hogy Pfeifer „…amit tett, azt tudtommal mindig a köz érdekében tette és sohasem saját érdeke, sem az uralkodó hatalom kedvében való járás nem vezette eme ténykedésében”.
Ilosvay egyenes, szinte hősies kiállása az igazság mellett megmentette Pfeifert a kedvezőtlen ítélettől, de nem tudta megóvni a további támadásoktól, amelyek miatt végül eltávozott a műegyetemről ez a kiváló vegyész.
Távol áll tőlünk, hogy Ilosvayt különlegesen haladó világnézetűnek mutassuk be. A szülői ház, a kolozsvári református kollégium konzervativizmusa tudat alatt megőrződött benne, és befolyásolta nézeteit. Ez azonban nem akadályozta meg, hogy ne csodálja és magasztalja Berthelot-t úgy is, mint aki szabadgondolkodó voltáról volt ismert. Közösséget vállalt vele még az ateistaság jelzőjét illetően is, amellyel Berthelot-t azért illették, mert „tiltakozott az ellen, hogy azt amit tudni lehet, a mi tisztán tapasztalat dolga, a hit gyenge fényénél világítsák meg”. Ezt a felfogást – írta tovább Ilosvay – „minden természetvizsgáló tartózkodás nélkül magáénak vallja”.
Az első világháború után az elsők között volt, akik reális számvetéssel, s bizonyos fokú optimizmussal hirdették: „A trianoni szerződés a magyar államot nem ítélte halálra”, de az élet feltételeinek megteremtésére „egy sereg megoldandó kérdést tűzött ki”. „Szándékomban van… – mondotta az 1921-i közgyűlésen –, hogy mindenkit, a ki a hazáért nemcsak meghalni, hanem élni is tud, az akadályok elhárításának fáradságos és áldozatot követelő munkájára buzdítsak.”
A bénító pesszimizmus ellen minden eszközzel igyekezett harcolni. Az 1922-es társulati közgyűlés elnöki beszédében tudományos alapossággal bizonyította be, hogy Magyarország megkisebbedett területe is elég táplálékot tud szolgáltatni mindenkinek. A terület összezsugorodását szerinte „belső gyarmatosítással” lehetne kompenzálni. Be kell vonni a termelésbe a ki nem használt területeket, és termővé kell alakítani a kb. 500 ezer holdnyi terméketlen szikeseket.
Úgy gondolta Ilosvay, hogy ha szélesebb körben terjednének a természettudományok, az előrehaladás biztosabb lenne, mert az ipar, a földművelés és a kereskedelem „éltető lelke és eszmétadó tárháza” a természetiek tudománya. Lelkes átszellemültséggel mondotta:
„Az apostolok erejével szeretnék izgatni a természettudományok szeretetére, művelésére és megbecsülésére, mert én csak szépségüket, igazságukat és az emberiség sorsára gyakorolt jótékony hatásukat látom.”
Benne volt minden olyan akcióban, amely a tudományok, különösen a természettudományok hazai megszervezésére, támogatására indult.
Ilosvay kultúrpolitikai ténykedése sok nehézség és sok áttétel mellett is maradandó eredményeket ért el a hazai természettudományok fennmaradásában, fejlődésében.
