48. MK – MAUKS ILONÁNAK Budapest, 1872. november
48.
MK – MAUKS ILONÁNAK
Budapest, 1872. november
MK – MAUKS ILONÁNAK
Budapest, 1872. november
Kedves Ilonkám!
Sokáig gondolkoztam, milyen ajándékot vegyek magának. Végignézegettem minden auslagot a Váci utcában, de nem bírtam alkalmas tárgyat találni, olyat, ami ne érjen semmit. Szerencsére meglátogatott délbe[n] <Hegedűs Sándor>, és vele volt a zseniális Klič. Panaszkodom Sándornak, hogy tanácsoljon valamit, mit vegyek az Ilonkámnak, mire azt találta ki a furfangos Klič, hogy majd mindjárt befeketít ő engem maga előtt – hozassak egy ív fekete papirost.
A fekete papirost előteremtvén, nyílsebességgel – rámnézve – kimetszette a Nr. 1. alatti alakot éppen abban a stellungban, amint Vancsóékhoz készülök magas tetejű kalapban és az ide Nr. 2. alatt mellékelt virágcsokorral ékesen feldíszítve.
Én azonban tiltakoztam azellen, hogy magastetejű kalapban mutattassam be magának; rám sem néz többé – mondtam –, ha megtudja, hogy én itt, Pesten fertálymágnáskodni szoktam; mire levévén kalapomat, a jó Klič egy szempillanat alatt kalap nélkül nyírt ki: mint a Nr. 3. mutatja.
– Ju matyc pane Kameráty! Bez kápky…. [No itt van, Kolléga. Kalap nélkül.]
– Nyi dobre – mondám Kličnek – mám edosz taki uhorski kalap tom ma pozná Ilonka. [Nem jó, van egy olyan magyar kalapom, amelyikben megismer Ilonka.]
S így született meg, amint gyarmati kalapomat előkerestem, a Nr. 4. alatti kép.
Most értettem meg csak azon bámulatos zsenialitást, mellyel ez ember kevés idő alatt világhírre tett szert, s egyszersmind ebben találom meg a keresett ajándékot, melyet bizonyosan szívesen vesz, ha nem is azért, mert az én fizionomiám, hanem azért is, mert a világhírű Klič munkája. Valódi remek ez is. Hisz ha jól végignézi az árnyképeket, még a hangulatot és érzelmeket is leolvashatja az arcról, kivált ha fehér papírra teszi.
No de elég erről a tréfáról ennyi.
Pestre tegnap estefelé jöttem. A Pannóniában vagyok szállva, I. emelet 16-ik szám. Azonban ha csak szombaton ír, levelét ne ide, hanem Bálvány utca 7. szám alá, II. emelet, intézze, mivel, ha itt maradok Pesten, vasárnap odahurcolkodom azon okból is, mert itt a Pannóniában éppen 100 Ft-ba kerülne egy hónapig a szállás, míg ellenben Vancsóné szíves volt ingyen ajánlani fel egy szobát, amit sehogy sem lehetett abschlágolni. Én ugyan felkértem régebben Sándort, hogy fogadjon nekem itt fel egy hónapra szállást, s az meg is tette, és fogadott is a balek két szörnyen elegáns szobát, hanem egy szál bútor sincs benne; azt mondja, hogy azt hitte, miszerint megházasodtam, s egy hónapig ott akarok lakni stb.
Tehát itt is a sok malőr! De még ez mind semmi, hanem ma reggel megégett a nachtkasznyim, a kályhától megperzselődve lemállott róla a politura; a vendéglős ziher rajtam fogja akarni megvenni a szerencsétlen bútor árát.
Tehát abban állapodunk meg, hogy ha még szombaton reggel posta indulta előttig ír levelet, azt a Pannóniához címezze, ha addig nem írhat, akkor ne írjon sehova, míg nem értesítem. Mert három eset történhetik, amiről még nem vagyok határozott.
Vagy hamar kapok terminust, és akkor elmegyek Vancsóékhoz lakni addig, vagy Hajdúszoboszlóra.
Vagy egy hónap múlva kapom a terminust ti. decemberre – és akkor okvetlenül Hajdúszoboszlóra megyek.
Vagy február elejére kapom, és akkor visszamegyek Gyarmatra.
Elhatározásomról azonnal értesítem: holnapután reggel már megtudom. Mégpedig felfogva a körülményeket, ezentúl leveleit poste restante írom <…> M. E. Ö. betük alatt. Így keresse a postán. Ílymódon aztán egészen titok marad a levelezés, Egész addig a pontig, míg tervemet végre nem hajtom. Legelső alkalommal előterjesztem azt magának jóváhagyás végett. Azaz hogy már maga látatlanban elfogadta. Legfeljebb módosítani engedek rajta. Egyelőre csak annyit, hogy regényes dologra lehet elkészülve.
Ami a levelezést illeti, nekem az a nagy örömem, s azt a módot találtam fel, ha maga beleegyezik, hogy a gyarmati telegramnál minden napra utalványozok 120 szót egy hónapig, azt a 120 szót aztán tetszése szerint felhasználhatja naponként vagy egyszerre, vagy pláne négyszerre is. Így sokkal elviselhetőbbé válik nekem a maga távolléte. Az öreg telegrafistával könnyű elbánni, úgysem tud magyarul, nem érti meg a szöveget: de különben is jó egyetértésbe teheti magát vele, aztán közel laknak. A família meg észre sem veszi, hogy mi folytonosan együtt diskurálunk, mintha csak egy szobában volnánk. Értesítsen, kérem megteheti-e ezt? Vasárnap már kezdhetjük. Nem is fog sokba kerülni. Mert ilyen utalványozásnál tetemes az árleengedés. A Sándor sógora a magyarországi távirdák főnöke, s az megígérte nekem, hogy ezt a kedvezményt lehető olcsón teszi meg. Tehát az ára ne zsenirozza, mert amilyen fösvény, még megélem, hogy ezt hozza fel okul a megtagadásra. Én a táviratokat mindig idegen névre fogom küldeni: »T<okody>né« névre, maga úgy fogja azt elkérni az öreg telegrafistától.
Egyszóval, én csak beleegyezését óhajtom, a többire nézve, biztos lehet – kellő tekintettel viszonyaira – fogok intézkedni.
Mikor a levelet írom, beteg vagyok. Borzasztóan fáj a fejem. Még amióta itt vagyok, nem csináltam semmit.
Tegnap este lumpoltam. Ma délelőtt fel s alá szaladgáltam a városban. Egy egész cipőmbe került. Kutya kemény ez az aszfalt. Délután Vancsóéknál voltam, aztán elmentünk Horváth Jenővel, Bérczy Marcsával, Vilmával és valami Pechata Endre nevű fogalmazóval a Népszínházba. Nagyon untam magam, mert már kezdtem rosszul lenni. Vancsóné kislánykájának himlője van: attól félek, hogy azt kaptam meg attól a kölyöktől, mert megsimogattam a fejét. Színház után <Hegedüssel> és a sógorával vacsoráztam a Beleznayban. Vacsora után még felhíttam H. Sándort szobámba, hogy a maga levelére megírja a borítékot meghagyásához képest.
Isten önnel, kis boglyas Ilonkám!
Oh, csak megsimíthatnám a haját fölfelé!!!
Kálmán
Pesten csütörtökön (nem tudom hányadika van) éjfélkor <Igaz! Innen írom Gyarmat legérdekesebb pletykáját.
Ma hallottam, hogy Farkas Károly elveszi Sztranyavszky Lujzát. – Béke hamvaikra!>
