471. MK – A SELMECBÁNYAI EV. LÍCEUM PETŐFI KÖRÉNEK [Budapest, 1910. május 17. után]
471.
MK – A SELMECBÁNYAI EV. LÍCEUM PETŐFI KÖRÉNEK
[Budapest, 1910. május 17. után]
MK – A SELMECBÁNYAI EV. LÍCEUM PETŐFI KÖRÉNEK
[Budapest, 1910. május 17. után]
[Fogalmazványtöredék]
A selmecbányai Petőfi Kör szíves üdvözlete és értesítése hogy ott ahol <egykor> hajdan Petőfi <ült> bontogatta első szárnyait s ahol az én zsengéim <méltányló> is elhangzottak egykor, most <engem az is…> negyven éves írói évfordulómat ünnepelték. Hogy csuklottam-e <sokszor> aznap nem emlékszem, de szerettem volna hallgatni egy szögletből <hogy> miképpen dicsértetek most ti engem ott, ahol annyiszor ért gáncs és megvetés is.
Több mint negyven éve annak, amikor édes anyám oda vitt s én meglátva a <gombo> a házak falánál gombozó kis gyerekeket csodálkozva figyelmeztettem őt:
– Hallgasd csak hallgasd ezeket a gyerekeket mama, milyen kicsinyek és már németül visítanak.
<A múlt években fordi>
Vagy harmincöt évig nem jártam ott, akkor aztán egyszer odavetődtem Pulszky Gusztival <a kit váltig> mint odavaló képviselő jelölttel akit váltig biztattam útközben, hogy német <program beszédre> beszédekre készüljön, de milyen nagy volt <csodálkozás> csodálkozásunk, hogy nem is találkoztunk <ott> németül beszélő emberrel.
<Az isten áldja meg azt a nagy sárga épületet>
Ezt a csodát pedig <mind> az a nagy sárga ház okozta, ahol ti most <ti most> tanyáztok és ahol mi tanultunk amelynek a falait áldja meg az isten. A fiúk akik német szóra gyűltek ide mind <elvitték> elhordták apránkint <innen> a német szót és helyébe ott hagyták a magyart…
[A papír felső szélén a következő kézirattöredék olvasható:] A titkár bocsánatot kért ha egy kicsit várakoznom kell, mert az ezredes az útról megérkezve nyomban megfürdött és most felöltözik egy <fehércsikos> piros falú selyem…
