403. LÁZÁR GYÖRGY – MK-NAK [Szeged, 1910. január 9.]

Teljes szövegű keresés

403.
LÁZÁR GYÖRGY MK-NAK
[Szeged, 1910. január 9.]
687/1909. kgy. szám,
Ünnepelt Mester!
Szeged szabad királyi város közönsége nevében, mely harminc év előtt a magáénak mondott és lelkes tanúja volt magasba törő pályád haladó kezdetének, ma – dicsőséged tetőpontján –, az egész ország ünneplése közt nem csökkent lelkesedéssel üdvözlünk, amidőn – hacsak egy napra is – újra a magunkénak mondhatunk.
Neved ismeri már az egész művelt világ, büszkesége vagy a hazának, de legnagyobb büszkeségünk vagy nekünk, akiket Magad tanítottál szeretni Tégedet, lelkesedni munkáidért, műveidért, s akiknek szeretete, ragaszkodása keltette új virradásra reményeidet, buzdított rajongani a szépért és újra lelkesedni érte.
Ha sokan örülnek is hát e napokban széles e hazában sikereidnek, sehol se lehet az bensőbb és szeretettől áthatottabb, mint Szegeden, második hazádban.
Sokan vagyunk még, akik melletted voltunk harminc év előtt és szellemed ragyogásában gyönyörködve közvetlen láttuk a hatást, amit megnyilatkozásaid közéletünkre gyakoroltak, amint hullámok, viharok ültek el, új eszmék születtek írásaid nyomán, és megtermékenyült munkakedvünk.
Szebb lett a város, mint volt, s abban érdemes rész illet Téged is.
De hogy az újonnan jöttek is tudják s a késő unokák se feledjék, ki voltál nekünk s ki vagy a hazának – »Dugonics Társaságunk« ajándékát, művészi kéz festette arcképedet múzeumunkba helyeztük el, és egyik szép utunkat Rólad neveztük el.
Üdvözlégy városunk nevében Mester, ki a halhatatlanok közé írtad be Neved, fogadd ünnepi hódolatunk.
Szegeden, 1910. évi január 9.
Szeged szabad királyi város törvényhatósági
bizottsága nevében dr. Lázár György polgármester

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem