339. GINEVERNÉ GYŐRY ILONA – MK-NAK [St. Ladislas. Castle Avenue. Dover 1909. márc. 19.]
339.
GINEVERNÉ GYŐRY ILONA – MK-NAK
[St. Ladislas. Castle Avenue. Dover
1909. márc. 19.]
GINEVERNÉ GYŐRY ILONA – MK-NAK
[St. Ladislas. Castle Avenue. Dover
1909. márc. 19.]
Mélyen tisztelt Kedves Bátyám!
Végtelenül kitüntető, jóságos levelét igaz hálával köszönöm. Úgy érzem, mintha azt a jóakaratot, amely abból az én itteni próbálkozásom iránt szól ki, fokozott igyekezettel kellene meghálálnom; addig is azonban áldja meg a jó Isten mindenik szaváért.
Jarroldnál már jártam. A cégnek az a fiatal tagja, akinek elmondtam az egészet, kihallgatott, átnézett néhány papirost, azután végre is azt mondta, hogy ez még »az ő ideje« előtt lehetett, tehát majd megtud reá nézve mindent, aztán megírja. A levél megjött, el is küldöm, a tartalma pedig az, hogy ők semmi más kéziratot nem tudnak, hogy náluk volna, mint egy rövid elbeszélésekből álló gyűjteményt, amelyet vagy két évvel ezelőtt egy hölgy fordított le és adott át nekik, de arra kérte őket, tartanák addig maguknál a kéziratot, amíg átadja nekik azt a címet, amelyre azt el lehet küldeni. Ha ez az a kézirat, amelyet a szerző említ, nagyon fognak örülni, ha tudatom velük, mit csináljanak a kézirattal.
Eddig Jarrold. – Én pedig csak annyit teszek hozzá, kedves Kálmán bátyám, hogy ha akár ennek, akár más egyéb könyvének a dolgában a férjem meg én bármi módon segítségére lehetünk, gondolhatja, hogy milyen őszinte örömmel lennénk.
Jarroldnak írtam, hogy mihelyt választ kapok, azonnal értesítem őket.
Persze, az ilyen nagy labirinth városban, ha csak szerző, fordító és kiadó nem érintkeznek elég sűrűen, egy és más dolog egyszerűen elmállik, mert mindig, mindenkinél annyi terv torlódik össze. Annak a hírnek nagyon örültem, hogy az a könyv is sorra kerül, amelyet kedves bátyám említ. Annak a dolga azután valahogy ne hányódjék a Jarroldék könyves polcain! Ha ennek azzal elejét lehetne venni, hogy ha mi fordítanánk le, akiknek módunkban van Jarroldot sarkallni, hogy a dolog ne húzódjék, azt hiszem kedves bátyám meg lehet győződve, hogy a fordítást azzal az odaadással végeznénk, amire egy Mikszáth Kálmán neve kötelez minden magyart, és azokkal együtt az olyan angolokat, mint a férjem, aki az ő saját külön szórendjével azt mondja, hogy: »Nem csak vagyok magyar, de is kuruc.«
A temzeparti kuruc tehát egész lélekkel lesz segítségére mindenben, amiben lehet. Ha jelenleg a Scotus Viator meg egyebek jóvoltából csepülnek is itt bennünket, de legalább beszélnek rólunk és éppen azért bizony szép volna könyveink javával most állani ki. Jarrold egy egész jegyzéket adott át nekem Jókai angolra fordított regényeiről az angol lapokból idézett kritikákkal együtt.
Múltkori levelemből, kedves Bátyám, úgy látom, úgy értette ki, mintha az én tervem is könyv volna. Pedig nem az. Amit én tervezek, az egy Londonban levő erős, magyar, nem is tudom minek nevezzem, mondjuk központ, amit nem írnánk és sáncolnánk körül németesen, professzorosan, hogy mily ágbeli vagy szakmabeli működést fejtsen ki itt, hanem ahol egy mederben folynék minden, amit csak itt a magyarságért meg lehet tenni, ahogy éppen a nap forgó, változó eseményei követelik. Például mondjuk időleges rövid kiállítás karácsony előtt olyan magyar áruból, ami ajándékul elkelhet, ősszel gyümölcsből, borból – meghívott vendégek és a sajtó előtt, máskor vetített képes előadások, egyszer a magyar fürdőkről, vadászterületekről, a téli Tátráról; ismét máskor új irodalmunkat, képeinket ismertető előadások; – ott kellene megadni minden, nem Bécsen átszűrt tudósítást magunkról az angol sajtónak (ezt az egyik nagy világlap egyik szerkesztője úgy megszerette eszme gyanánt, hogy azóta is egyre kérdez, mikor lesz már meg). Ha valakinek otthon eladni való bányája, mi egyebe van, ércmintát, mit odaküldhetne, hogy aztán a kellő utasítást megkapja, kivel kellene érintkezésbe lépni.
Én ezt a tervet megírtam részletes memorandumban a keresk. min. államtitkárának is, gr. Apponyinak, a földműv. minisztériumnak, miniszterelnöknek; az egész terv, úgy látom, mindnyájuknak nagyon tetszett, mert nagyon szépen írtak; – a háziipari rész miatt megírtam a dolgot Izabella fhgnőnek és gr. Batthyányinénak is, az ő válaszuk ugyanolyan helyeslő volt, mint a min. elnöké, gr. Apponyié meg Szterényié, de azóta aztán jött ez a boszniai aggodalom (szeptember elején írtam először, októberben volt az annektálás) és azóta egy lépéssel sem vagyunk tovább.
Pedig jó volna, ha lennénk. Mert aki az angol sajtó, politikai vagy üzletvilágból csak tud a tervemről, annak mind tetszik. Csak azért írtam meg, hogy lássa, mennyire nem könyv-ben utazom.
Hazamenni pedig bizony, nagyon jó lenne egyszer már a tervem miatt is, mert levél révén bizony nagy lassan megy csak minden. Újságba még nem írtam róla; azt akartam, hogy előbb csak azoknak legyen elébe adva, akiket elsősorban illet. Hanem, hogy egy ilyen központért szeretnék dolgozni, az bizonyos.
Nem igen érti azt, aki nem élt a szülőföldjétől távol, hogy milyen érzés az, amin például én mentem át a legutóbbi néhány hónap alatt is. Véletlenül úgy esett, hogy nehány tisztán angol dologban (Shakespeare társaságok meg egyéb irodalmi egyletek előadásai, meg a Women’s Franchise Union dolgában, ahol most öt óriási gyűlésen kellett az elnöklő chairman tisztjét viselnem és a megnyitó szónoklatot megtartanom), hála Istennek jó siker járt velem, úgy hogy a meghívások egyre szaporodnak, de éppen ezért, egyszerre csak úgy érzi az ember, hogy: »Hát már én egészen angol legyek és a magyar dolgokért ne tehessek semmit?«
Jaj, kedves bátyám, jobb lesz nekem ezt bevégezni! –
Kedves feleségét szívből ölelem; azt átvenni pedig, amit nekem Kálmán bátyám ígért a levelében, bizony elmegyek egyszer Magyarországra.
Addig is mindkettőnk sok szíves üdvözletével vagyok
tisztelő húga
Gineverné Győry Ilona
Gineverné Győry Ilona
