105. MK – MAUKS ILONÁNAK [Budapest, 1882. május 21.?]
105.
MK – MAUKS ILONÁNAK
[Budapest, 1882. május 21.?]
MK – MAUKS ILONÁNAK
[Budapest, 1882. május 21.?]
Kedves Ilona,
Visegrádra indulóban írom e néhány sort. Pompásan mulattam Szegeden, hol a <Tisza> vendége voltam <lakáson,> s <a városé egyebekben.>
Pálffy polgármester egy jegyzőkönyvi kivonatot nyújtott át, melyben a város »fogadott fiának« deklaráltak, kérve, engedjem meg, ők is osztozkodhassanak dicsőségemben, s magukénak vallhassanak.
Kijelentettem, hogy büszke vagyok rájok, s hogy szülőföldemhez »már« egyetlen kapocs sem fűz.
Pedig talán azt kellett volna mondani »még«. Vagy ki tudja?
…Minthogy a <…> pesti lapokat nem olvassa, itt küldöm a szegedi lapot, hol mulatozásunk, bár nem elég körülményesen, de mégis le van írva.
Itt küldöm továbbá a »Lloydot«, a mai számot, mely szól a német könyvemről, olvassa meg, mert e tekintélyes lap recenziója korszakszerű, <azért, mivel Jókai fölé helyez rangban> kimondja, hogy hozzám hasonló élő írója egyetlen nemzetnek sincs, s kimondja a legvégin, hogy a mi hazánk nagy dicsőséget és diadalokat fog aratni műveimmel az egész földtekén.
…Soha még így nem írtak magyar emberről. Sokallom is a dicséretet, s nem írom alá.
Programom változott, pünkösdre már nem megyek Szegedre, mert a kedvenc famíliám idejön a Margaréta szigetre.
Beteges vagyok, lázaim vannak, de azért a 6-iki terminust nem változtatom, hacsak betegebb nem leszek, vagy közbe nem jön valami végzetszerű.
Mert az a babona, amit mindig hittem, hogy sohasem látjuk egymást, még most sem ment ki a fejemből.
Igaz tisztelője
Kálmán
Kálmán
Hanem tudja-e, hogy én máris haragszom magára – de nem merem levélben megírni, csak élőszóval mondom el Mohorán.
