TÖRVÉNY ÉS KÖZTÖRVÉNYHATÓSÁG • 1886 (37. kötet)

Teljes szövegű keresés

TÖRVÉNY ÉS KÖZTÖRVÉNYHATÓSÁG •
1886
(37. kötet)
Ez a történet pedig ott kezdődik, hogy tekintetes Berkessy János megyei főjegyző úrnak a szűzdohánya elfogyott.
Ám nem azért »vármegye ura«, hogy sokáig legyen nélkülözésben. Czanyuga Marci, a híres dohánycsempész paraszt, éppen most oson be a vármegyeház kapuján, s az egyik hónalja tömöttebb a másiknál. Nyilvánvaló tehát, hogy ott egypár csomó dohány melegszik és érik addig is, míg a tekintetes úrhoz beviszi.
Csakhogy, ha a gondviselés éber, még éberebb a finánc. Két finánc ballagott a főpiacon, s észrevették a dohánycsempészt; az se kerülte ki figyelmüket, hogy duzzadt a hónalja. Utána loholtak nagy sebbel-lobbal.
– Hova ment fel? Kihez ment fel az a derék ember? kérdezték a megyeház udvarán összegyűlt panaszosoktól.
Egyik a főjegyző ajtajára mutatott.
A fináncok tehát a főjegyzőhöz rohantak.
De tekintetes Berkessy úr éppen le talált nézni az ablakon és észrevette őket. Nosza betuszkolta Czanyugát hirtelen az írnokok szobájába. Mire benyitottak a fináncok, őtekintetessége már bele volt merülve az aktákba, észre sem vette őket, fel sem pillantott, csak írt, egyre írt, mintha a megye száz éves restanciáit egy nap alatt akarná földolgozni:
– Mi tetszik? – kérdé hanyagul.
Elmondták, hogy egy dohánycsempészt keresnek. Bocsánatot kérnek, látják tévedtek, egy gaz paraszt utasította őket ide tévesen. De, hogy a csempész a megyeházba jött, azt a tulajdon szemeikkel látták, hova ment be, az most a nagy kérdés.
– Alkalmasint az árvaszéki elnöknél van – utasítá őket a főjegyző, hogy azalatt kiszöktethesse előlük Czanyugát a megyeházból. (Az árvaszéki elnök úgyse dohányos, annál nem találhatnak semmit.)
Hanem a fináncoknak is van eszük.
Mielőtt bementek volna az árvaszéki elnökhöz, az az ötletük támadt, hogy jobb lesz, ha egyikük lemegy és odaáll a kapuhoz, hogy a csempész el ne mehessen; a másik meg bemegy az árvaszéki elnökhöz.
Az árvaszéki elnök bőbeszédű ember volt. Nagy feneket szeretett kanyarítani mindennek, és mindenkivel szívesen elbeszélgetett, kivévén az árvákkal.
Egy félóráig tartotta szóval a fináncot, csak azután kérdezte meg: hogy mit akar?
– Egy dohánycsempészt keresek itt a tekintetes úrnál.
Az erre borzasztó dühbe jött.
– Micsoda? Énnálam? Soha életemben nem csináltam semmit; még csak nem is dohányoztam. Árvaszéki elnök is azért lettem, hogy nem dohányzom, mert a hivatali elődöm bokkokat szítt az árvák pénzén.
Erre aztán nem volt mit tennie a másik fináncnak, minthogy ő is lemenjen a kapuhoz az egyik finánc mellé, ahol nagy morogva méltatlankodának:
– No, minket csúffá tettek…
– Hiába, ilyen a megye! Azzal bajos kikezdeni.
– Pedig mégis mi volnánk a hatalmasabbak, mert mi az állam vagyunk.
– Igaz, mi az állam vagyunk, ne hagyjuk magunkat.
– A csempésznek okvetlenül bent kell lennie.
– Várjuk meg itt.
– Helyes, várjuk meg. A siker bizonyos.
S a rendületlen férfiak megtámaszták a két márványos kapuoszlopot, és ott álltak délelőttől kezdve egész az esti szürkületig… azazhogy ott álltak azok nagy makacssággal még éjjel is.
A főjegyző írnokai egyre sűrűbben, nagyobb szorongással jártak ki cernírozni a helyzetet, de mindig azzal a szomorú jelentéssel tértek vissza a főjegyzőhöz:
– Az állam még mindig ott áll.
Módjukban volt: mert ketten valának.
Ha az egyik finánc kiéhezett avagy megszomjazott, elmehetett inni-enni és felválthatta aztán a másikat, de Czanyuga uram egyedül lévén, ilyen váltórendszert nem folytathatott; meglehetős kényelmetlenül érezte hát magát, és türelmetlenül sürgette a tekintetes urat, hogy eressze ki, ő rezignál, történjék az isten akarata, még akkor is, ha a fináncokkal tart. Ámbár nem egészen szép tőle. (Ezt tudniillik Czanyuga uram gondolta. )
A főjegyző sehogy se akart beleegyezni, mert hát az ő reputációja is valami s tanácskozván a megyei urakkal, végre is abban állapodtak meg, hogy Czanyuga uramat felöltöztetik huszárnak.
Úgy is lett. Lehányták őkegyelméről a rongyos ködmönt, feladták rá a cifra dolmányt, a sarkantyús csizmát feldisputálták a lábára, a cifra tarsolyt és a kardot az oldalára kötötték, aztán kifenték a bajuszát rangosra.
Ezalatt előállott az udvaron a prüszkölő paripa. Felült rá Czanyuga uram kevélyen s bajszát pödörve vágtatott ki nagy patkócsattogás közt, roppant porfelhőt verve föl a piacon.
A két állami ember nagy sóhajjal nézett utána, amíg láthatta. Aztán csökönyösen újra nekidőltek az oszlopoknak, hogy azért is kilesik a dohánycsempészt. Pedig hol járt az már akkor…
Hiába no, vármegye a vármegye. Van ott ész bőven.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem