MILYEN A MAGYAR KARAKTER? • 1886 (38. kötet)

Teljes szövegű keresés

MILYEN A MAGYAR KARAKTER? •
1886
(38. kötet)
Egypár hét előtt tartotta a tíz éves jubileumát egyik köztiszteletben álló főispánunk, akihez én jártas vagyok. Majd minden évben megfordulok nála egyszer.
Évek előtt egy nap olyankor toppantam be a szobájába, mikor éppen deputáció volt nála.
A csigerfalvi tekintélyes vének valának nála, s arra kérték, hogy a jegyzőjüket, Nagy Mártont, csapja el, mert az ilyen-olyan ember, zsarol, csal, kegyetlenkedik a községi adónál suskusokat csinál, az árvák pénzével uzsoraüzletet visz, egyszóval kígyót, békát előhoztak.
– Jól van – mondá a főispán –, fel fogom függeszteni.
S mindjárt másnap felfüggesztette Nagy Mártont, s elrendelte ellene a vizsgálatot.
Néhány hét múlva újra úgy hozta magával a véletlen, hogy a főispánhoz kerültem.
– Itthon van a méltóságos úr? – kérdém a huszárjától.
– Itthon.
– Nincs odabent senki?
– De igen, a csigerfalvi deputáció.
No, azt már ösmerem. Bementem.
Éppen az elejére jöttem a szónoklatnak. Ékes, könyörgő szavakkal adták elő, hogy nem lehetne-e azt a Nagy Mártont visszahelyezni. Négy apró gyereke van… Az most hova legyen? Ne tegye szerencsétlenné a méltóságos úr. Aztán nem is olyan rossz ember Nagy Márton. Sok jóindulat van ő benne. Egy-két tarka macskája van ugyan, de legalább rendben tartja a falut.
A főispánt meghatotta a csigerfalviak kérése:
– Jól van, vissza fogom hát helyezni Nagy Mártont a hivatalába.
És vissza is helyezte.
Vagy öt évig nem láttam ezután őkegyelmét, míg végre megint jelenti egy ízben a huszár, mikor éppen tarokkoztunk bent, a csigerfalvi deputációt.
– Hadd jöjjenek – mondá a főispán nagy megadással –, ez már olyan, mint hogy bizonyos idő múlva eső van és bizonyos idő múlva szárazság van. Csak legalább azt tudnám már, hogy hol tartunk most.
Nagy tisztességtudással járultak a főispán elé, s a szószóló érzékeny hangon rágyújtott:
– Méltóságos főispán úr! Azért a szegény emberért jöttünk könyörögni.
– Tudom, tudom. Hát mit akarnak?
– Hogy tessék, kérem alássan, visszahelyezni. Istenem, istenem, mi lesz az öt apró gyerekéből? De nem is olyan rossz ember ez a Nagy Márton, csak sok ellensége van, kérem alássan. Térden állva kérjük méltóságodat. Könyörüljön meg rajta.
– Jól van no, vissza lesz helyezve.
Ezzel aztán nagy hálálkodások közt mentek ki a csigerfalviak, én pedig nevetve mondom a főispánnak:
– A múltkor is, ha jól emlékszem, visszahelyezés volt. Úgy látszik egy deputációt elmulasztottam.
– Micsoda? – kiáltott fel a főispán. – Egyet? Hol az az akta! Kilenc deputációt mulasztottál már el, barátom. Hiszen egyebet sem csinálok tíz évi főispánságom óta, mint hogy a csigerfalvi jegyzőt hol felfüggesztem, hol visszahelyezem, mert hol azzal fenyegetnek, hogy kiköltözködnek a faluból, ha a nyakukon hagyom Nagy Mártont, hol azzal fenyegetnek, hogy utána költözködnek, ha elcsapom a hivatalából.
– És mi ebből a tanulság?
– Az, hogy a magyar népnek sokkal jobb szíve van, hogysem valaha jó közigazgatása lehessen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem