KÖLCSÖN A KIRÁLYNAK • 1886 (37. kötet)
KÖLCSÖN A KIRÁLYNAK •
1886
(37. kötet)
1886
(37. kötet)
Néhol sok a fölségsértési pör, nálunk ritka. Itt legfeljebb az adó miatt adja ki mérgét az ember. De azért még adóhistória is akadt mulatságos, a »kölcsön a királynak«.
A nép így nevezte el, mert a nép azonosítja az államot az államfővel. S így szebben is csengett ez az adónem.
Van ebben valami tetszetős, hogy a szegény ember ad kölcsönt a leghatalmasabbnak. Ez ingerelte a becsei parasztokat is, mikor a tisztviselő felszólította, hogy írjanak alá őkegyelmeik mennél többet.
– Hát csakugyan rászorult volna a király? – kételkedének a parasztok.
– Úgy ám – felelte a mezőbíró. – Azt mondják, hogy a német országait ellicitálják a többi királyok, ha nem fizet. Fizetni pedig nem tud, mert a bankóprése megrepedt, s az a lakatos, aki csinálta, megvakult. Senki sem tudja megreperálni a prést. Nagy a baj Bécsben, atyafiak! Ne hagyjuk a királyt!
Nagy lett erre a lelkesedés Becsén, s aláírtak vagy tízezer forintot.
A tisztviselő maga is megsokallta:
– Talán kevesebb is elég lett volna?
– Meg nem árt az, kérem! – vélekedék Dorogi uram, az öregbíró. – Elkel ám a pénz őfelségénél, mert tetszik tudni, minden ilyen dolognál sok az apró kiadás, amire az ember nem számít. Tudjuk mi már azt.
Denique aláírták a tízezer forintot, de nagy szemeket meresztettek, mikor aztán tavaszkor jött a rendelet, hogy fizessenek.
– Nem lehet az! – felelte a bíró. – Majd eligazítjuk mi azt másképp.
Az adóhivatal azonban nem késett, még keményebben sürgette meg másodszor a kölcsön befizetését.
Visszaírt a bíró megint, hogy másképp szándékoznak eligazítani az ügyet. Ne nyugtalankodjék a tekintetes adóhivatal.
De biz az hovatovább még jobban nyugtalankodék, megindult tehát a becsei deputáció a székvárosba az adóinspektorhoz.
– Nos, miért nem akarnak fizetni? – förmed az rájuk.
– Akarunk, kérem alássan.
– Hol hát a pénz?
– Hol vennénk mi annyi pénzt?
– Minek ajánlották akkor a kölcsönt?
– Hogy a felséges királynak öröme legyen! – felelte Dorogi uram, áthajítva a szűrt az egyik válláról a másikra.
– Na és miképp akarják kifizetni?
– Hiszen éppen emiatt jöttünk be, hogy ím pénzt követel a tekintetes stajeramt. Úgy gondoltuk akkor, kérem alássan, hogy mi a tízezer forintot, őfelsége iránti tiszteletből, apródonkint leüljük a vármegyeházán. Mivelhogy naponta öt forint, kérem alássan…
Az inspektor dühösen kergette ki a szegény becseieket – pedig a királynak pénznél is becsesebb hódolatot hoztak.
