IV. ÁLLATOK A MUSZKA HADSEREGBEN
IV. ÁLLATOK A MUSZKA HADSEREGBEN
Mikor nemrég az orosz főhadiszálláson jártam s a Balkán félszigeten szétszórt hadtesteket is szemügyre vettem, mindenütt időzve egy-egy napot, megösmerkedtem a Temirkan-Schura nevű faluban egy muszka osztálytábornokkal, ki az 1854-iki hadjáratban is részt vett, hol sok dolga volt a törökökkel.
Kimondhatatlan mély gyűlölettel viseltetett irántuk: aminek okai nagyon is meglátszottak a pofáján, mely összevissza volt szabdalva, mint ő mondá: átkozott pogány kardok pengéje által, valamint a bal lábán, mely szinte egy török golyó következtében rövidült meg, úgyhogy a derék férfiú járása éppen nem volt mondható kecsteljesnek.
Egyebekre nézve Flintoff tábornok, valóságos derék katona volt, vitéz a vakmerőségig, bár zárkózott kedélyű ember, ki szerette a magányt s tiszttársainak társaságát minden módon kerülte, elannyira, hogy egy egészen különálló házat bérelt Temirkan-Schura kunyhóitól mintegy kétszáz lépésnyire, s ott kizárólag egy kutya és macska társaságában élt.
A kutya vezeték- és keresztneve Ruszki volt, a macskáé Turki.
A Ruszki nem volt valami híres állat: a szőre közönséges tarka volt és minduntalan vedlett; a lábára, mint a gazdája, ő is sántított, az egyik füle lelógott, a másik pedig fölfelé állott örökösen, mely disszonancia egészen nevetséges alakká tette Ruszki-t az ebek societásában. A Turki macskának nem voltak semmi különös ismertető jelei, olyan kedves naiv cica volt, mint akármelyik, kivált ha ebédután kinyalta magát.
Az ebéd alatt, mikor is egyik a tábornok jobbján, másik a balján ült egy-egy fonott széken, barátságos viszony uralkodott a Ruszki és Turki és a tábornok közt: ebéd után azonban, midőn Flintoff a pipájára gyújtott, megragadá a két állatot s a demcsik (szolga) által egymással átellenbe helyezett két székre tevé őket és következőleg szólt a macskához:
Te tudod, hogy török vagy.
Azután a kutyához fordult.
Te is tudod, hogy orosz vagy.
Nagy füstöt fújt pipájából s stentori hangon kiáltá mind a kettőhöz:
Ti tudjátok, hogy halálos ellenségek vagytok, tehát össze kell verekednetek.
Ily kölcsönös bemutatás után Ruszkinak és Turkinak farkai összedörzsöltettek, minek következtében azok elkezdték egymásra a fogaikat vicsorgatni, mialatt a tábornok folytonosan ingerlé őket, mígnem naponkint halálos harc fejlődött ki köztük mely rendesen azzal végződött, hogy a macska győzött a nyomorék kutya fölött.
A tábornok sírva fakadt ilyenkor, s ha Ruszki sebet kapott, saját kezeivel kötözgeté.
Midőn a derék Flintoffot elhagytam, a kutyának az egyik szeme hiányzott és az oldalbordája veszélyesen meg volt harapva.
Isten önnel mondá búcsúzáskor. De nézze ön meg a szegény Ruszkit! Oh, én félek, hogy ön nem fogja őt soha soha viszontlátni
Flintoff hangos zokogása eléggé jelzé előre is, hogy milyen nagy veszteség fogja őt ezzel érni, melyet csak a minden gondot elűző vutki fog némileg enyhíthetni.
A kozákoknak pedig kecske és a kakas a kedvenc állatjok. Minden lovasszázadnak megvan a maga kecskéje és minden kozák helyőrségnek a maga kakasa.
A lovasságnál igen hasznos állat a kecske; mert sajátságos szaga eltávolítja a lovak közeléből a skorpiókat, pókokat és más ártalmas állatkákat, sőt a kozák hit szerint távoltartja a boszorkányokat és lidérceket is, melyek szabadjára hagyva agyonlovagolják a paripákat s farkaikat és sörényüket kitépik.
Nagy úr tehát a kecske egy ily lovasszázadnál, s szinte ő maga is érzi a saját lénye fontosságát, éppúgy mint a kakas, ki szinte nem kevésbé fontos tényező a hadseregben, mert reggelenkint az órát jelenti kukorékolásával, ami megbecsülhetetlen a doni kozákokra, kiknek sohasem volt órájuk.
Sokszor azonban megesik a kakasokon, hogy egy időben megszűnnek kukorékolni.
Ily szerencsétlenség történt akkor is, midőn én ott időztem: A helyőrség órája elromlott; azaz a kakas elvesztette hangját, vagy hogy csak megkötötte magát az akasztófáravaló és nem akarta az órát kukorékolni.
A helyőrség nagyon meg volt ijedve, s haditanácsot tartott, mit csináljanak vele. E haditanácsban én is részt vettem, mégpedig háromszoros okokból, mint azt nekem a helyőrség parancsnoka megmagyarázta: először, mert úgymond a hírlapírók nagy kakasok, s másodszor mert a derék úr a Budapesti Napilap iránt, melynek tudósítója vagyok, nagy előszeretettel viseltetett, minthogy egy pancsovai rokonától ebbe takargatva kapott egy palack finom borovicskát tavaly, s végül azért mert említettem, hogy elejétől végig átolvastam a Grubiczy könyvét a Tyúkászatról.
A haditanács igen hevesen folyt.
Ozemszki hadnagy azt indítványozta, hogy a kakas pusztán vízzel él, azért némult el, itassák naponkint vutkival.
Karzanoff kapitány úgy véli, hogy ez semmi egyéb mint dacolás a dienstreglement és a hatalmas cár ellen; a kakas talpát meg kell kancsukázni.
Végre Csozemko hadnagy találta fején a szöget:
Uraim, én azt hiszem, a kakas azért nem énekel, mert nincs tyúkja
A haditanács elnöke szippantott a burnót szelencéjéből és azt mondá:
Igaza van, bölcs Csozemko Hüm, hüm Mivelhogy tyúkja nincsen Hehehe, Csozemko! Ez meg van mondva Hüm! Én magam is, Csozemko, hehehe!
A következő nap reggelén az egész helyőrség tyúkkeresésre széledt el a környéken.
És azalatt egyedül az oroszok védszentje, Mihály arkangyal őrködött a fontos stratégiai vonalon.
