I. EGY POÉTA TÖRTÉNETE
I. EGY POÉTA TÖRTÉNETE
Federoff Ivánnak valamikor Gaillard volt a neve és körülbelül olyan kaliberű poétája lehetett Párizsnak, mint itt nálunk Prém József.
I. Pál orosz cár, biz én már el is felejtettem, hogy és hogy ösmerkedett meg vele, elég az hozzá, hogy az európai fejedelmek divatja szerint, kik szeretnek egy-egy udvari költőt tartani, egy napon magával vitte Szentpétervárra. (Bár szemet vetne valaki a mi Prém Józsefünkre is!)
Pál cár különben nem volt valami nagyon komisz ember, s amennyire egy cárnál képzelhető, valódi tisztességes emberi vonzalommal viselteték a Federoff Ivánnak elkeresztelt Gaillard iránt.
Különösen udvari lakomáknál és dínomdánomoknál sohasem volt szabad Federoffnak hiányzania. Nem is volt semmi ellenvetése ez ellen magának a poétának sem.
Mégis egy ilyen lakoma alkalmával történt, hogy elszólta magát; mégpedig nagyon.
Az öreg Csermikov herceg ugyanis poharat emelt a cár egészségére, s toasztjában hízelgésből-e vagy ostobaságból, nem tudni mindazon tényeket neki tulajdonítá, miket Nagy Péter, dicsőséges elődje vitt véghez.
A császár mosolygott a toaszt alatt, aztán Federoff Ivánhoz fordult:
Nos, Federoff, nem annyit tesz ez, mint Nagy Pétert meglopni, hogy Pált kifizethessük?
Valóban, felség.
Ez igazságtalan, Federoff. Tiltakozom. Ma neki, holnap nekem. Ma Nagy Pétert lopatik meg, holnap rajtam eshetik ez
Ne búsuljon, sire! Pált meglopni nem fog eszébe jutni senkinek.
Ez csípős, goromba élc volt. Pál noha sokszor sokat eltűrt e kedvenc emberétől, ez egyszer összeráncolta szemöldeit, komor, haragos lett s csakhamar ott hagyta a társaságot.
Federoff nagyon megütközve tért szobájába. Az elméncet elkedvetleníté e nem sikerült élc. Egy vesztett csaa volt az!
Lett is neki csinos következése mindjárt másnap reggel, amint ez már szokás Oroszországban: hol a bosszú istenének örökké nyitva van a szeme; sohasem alszik.
Csikorgó hideg volt másnap reggel, midőn ajtaján erős, durva kopogás riasztá fel álmából.
Egy tiszt és öt szál testőr lépett be nagy rémületére egy a cártól aláírt rendeletet terítve eléje, mely Szibériába száműzi.
Federoff összerogyott ijedtében s hörögve dadogá:
Szent isten! mi vétket követtem el? Vezessenek önök a cár elé, hogy lábaihoz borulva kegyelmét kérhessem. Csak egy percnyi halasztást adhatok önnek, Federoff, míg némi fehérneműt és ruhát becsomagolhat felelé a tiszt. Aztán indulunk Szibéria felé: így szól a parancs
Federoffnak engedelmeskedni kellett; levezették a lépcsőkön s beültették egy ott készen álló kocsiba. Egy tiszt s két katona felfegyverkezve melléje ült s a trojka megindult.
Jó sokáig utazhattak már, midőn a kísérő tiszt egy állomáson leszállt s így szólt Federoffhoz:
Most elválunk, uram. Én visszamegyek. Akar ön valamit üzenni Szentpétervárra?
Beszéljen értem a cárral!
Csak ezt ne kívánja. azt gondoltam, hogy vagyona és pénze elhelyezésével bíz meg addig, míg ön visszatér.
Tehát van remény, hogy még visszatérhetek? Mennyi időre vagyok száműzve?
Gyerekség, édes barátom, csak tíz esztendőre.
Tíz esztendő Szibériában! sóhajtott Federoff, megátkozva gúnyoros természetét.
A tiszt távozott. Federoffnak bekötötték szemeit s a trojka megint folytatta tovább végzetes útját, három nap három éjjel egymásután szakadatlanul.
A költő valóságos önkívületi állapotba esett s alig érezte, midőn egy helyen végre leemelték a kocsiról.
Hol vagyok? nyögé halkan , miért nem oldják meg szemkötelékemet?
Nem lehet suttogá egy mellette álló alak ; legyen ön, uram, elkészülve a legrosszabbra.
Federoff megrázkódik, tagjain a hideg fut végig.
Úgy rémlik neki, mintha fegyvereket töltenének közelében. Irtóztató.
Most egyszerre megragadja valaki, lehúzza kabátját a kezeit hátul összeköti
Cél tűz! hangzik harsányan a vezényszó.
A fegyverek dörögve sülnek el, a következő szempillanatban Federoff hang nélkül összerogy. Az ijedtség eszméletét vette.
--------------
Midőn végre magához tér, szemköteléke lehull s ő ott ül a cári palota azon szobájában, hol négy nappal ezelőtt a cárra élcet mondott, ugyanazon vendégektől körülvéve, közbül maga I. Pál.
harsogó kacaj üdvözölte.
Mi az ördögöt álmodott ön, Federoff nevezett a cár , egészen ki van kelve színéből. Igyék, barátom. Önnek bizonyosan átkozott rossz álma volt.
Federoff ivott még ez este, hanem másnap reggel szépen eltűnt Szentpétervárról; csak egy levelet hagyott hátra a cárnak, melyben megírta, hogy semmi kedve tovább olyan égalj alatt maradni, ahol az embernek ilyen rossz álmai szoktak lenni.
