9. FELTALÁLTA MAGÁT
9. FELTALÁLTA MAGÁT
Egy kisebb franciaországi városban történt, hogy egy szép ifjú színésznő, ki a társulatuknál levő egyik színész jegyese volt, bátorkodott a férfiközönség hódolatát, imádását, virágbokrétáit hidegen fogadni és a szerelmes leveleket viszszautasítani. E hallatlan merészség óriási sérelmet szült; a kudarcot vallott férfiak ingerültsége határt nem ismert. Az ifjú leány utolsó föllépését emlékezetessé akarták tenni. A visszatorlás estéje megérkezett. – Alig lépett a leány a színpadra, taps helyett sziszegés és fütyülés, koszorú helyett rothadt alma-zápor fogadta. De a bódító lárma akkor érte el tetőpontját, midőn egy széna- és csalánból kötött nagy koszorú hullott a leány lábaihoz. – A szegény leány meg volt rémülve, kevésbe múlt, hogy össze nem rogyott. Szerencsére kedvesének is éppen szerepe volt. Az ifjú odaszaladt, egy díványra vitte és a koszorút fölvette. A tombolást oly nagy csendesség követte, hogy egy gombostű esését is meg lehetett volna hallani. – A színész a keservesen síró leány elébe ment, féltérdre ereszkedve nyújtá át a különös koszorút, hangosan mondva:
– Kérem, fogadja el ezt az ajándékot. Adója nagy áldozatot hozott, bizonyosan saját ebédjétől vagy vacsorájától fosztotta meg magát.
A közönség hangulata rögtön megváltozott: mennydörgő helyeslés- és tapsolásban tört ki.
A színész lélekjelenléte roppant kellemetlenségtől mentette meg jegyesét.
